Otthon

Helló Mindenkinek, és Mindenkinek Kellemes Karácsonyt kívánunk!

Igen, végre otthonról!

Dóra 2011.12.09-én született, 11 óra 05-kor, 3490 grammal és 50 cm-rel!

Tegnap volt egy hete, hogy véget ért a kényszerű fogságom és Dórikával, aki többé már nem Pupák, haza értünk!(Úgymond:Mariann 48 napot töltött a villában vagy a való világban?)

Emma nagyon örült nekünk, a tesót imádja, féltékenységet eddig nem tapasztaltam részéről.

Hoztam pár képet is:

Kimondhatatlanul örülök a szabadságnak, az otthoni légkörnek, a kicsi családomnak!

Csapongok ide-oda, noha valami összeszedettebb dolgot várnátok tőlem, de még nem vagyok kész arra, hogy szavakba öntsem azokat az élményeket, melyeket átéltem december 09-én!

Egyenlőre legyen elég annyi, hogy nagy harcot vívtam azzal a bizonyos placenta previa centralis-sal, de jelentem, én győztem, itt vagyok, élek!ÉLEK!!!!

Milyen szép ajándék is ez.

Hamarosan összeszedem magam, és ígérem, kiírom magamból, ami most még a feldolgozás szakaszában van.

Addig is minden jót,Marianna

Kórházi helyzetjelentés 36.nap

ÓÓÓÓÓÓÓ, még leírni is szörnyű, hogy már ennyi napja itt vagyok. Távol a családomtól, távol az otthonomtól, de ma végre jó hírt kaptam:
Ha minden jól megy, pénteken találkozom Pupákkal!
És ha tényleg minden jól megy, legkésőbb kedden már a saját ágyamban alhatok, az én édes kicsi Emmámat én altathatom el, és úgy fog felébredni, hogy anya adja neki a reggeli kakaót!
Igen, ezek jó hírek!Nem volt egyszerű út, de hálás vagyok, amiért sikerült megértő, segítőkész, és emberséges orvosokkal és nővérekkel találkoznom.(bár még egy jó hét vár rám egy másik osztályon is, de talán könnyebb lesz, ha látom már a hazautat!)

Viszont siránkozhatok is, hogy mennyire félek, és milyen sok komplikáció történhet Pupákkal és velem, de erre nem fogok gondolni, mert erre a napra vártam 38 hete!

Megajándékozom apát és Emmát egy új családtaggal.

Próbálom nem törni a fejem azon, hogy altatás vagy érzéstelenítés lesz-e a jobb megoldás, hiszen az okosok a spinális érzéstelenítésre szavaznak.
Én rettegek attól, hogy ha csak átmenetileg is, de lebénítsanak, bár így hamarabb láthatom a babámat, mégis jobb szeretném, ha altatnának, és nem látnék, hallanék, éreznék semmit.Vállalva ezzel, hogy később látom a babát, kómásak leszünk mindketten...stb...stb...

De mi újság idebenn?
Jönnek-mennek, cserélődnek az emberek. Sorsok, életek.Hihetetlen, mit sodor mellénk az élet.Néha értelmesebbeket, néha butábbakat fogunk ki, de ennyi idő után már rosszul vagyok a felfújt bolygóként kacsázó pocakok láttán.
Igen ezek közé tartozom én is, és igen, elegem van saját magamból is. Abból, hogy mennyire tunya és tehetetlen vagyok.
A hosszú hetek alatt mélyen belém vésődött az, hogy én bizony több gyermeket nem szülök, és ez az érzés nem fog elhalványulni hetek, hónapok, és évek múltán sem.
Csak azt kívánom, hogy Emmát, és a kis Pupákot egészségben, biztonságban, és boldogságban fel tudjam nevelni, apával az oldalamon.Akkor azt hiszem, elmondhatom, hogy kitettem magamért.
Nem is írok többet, de nagyon fogok igyekezni, hogy mielőbb hírt adhassak magunkról.
Addig csak izguljatok velünk, de legfőképpen értünk!

Kórházi helyzetjelentés 23.nap-A simogatás ereje

Immár huszonhárom napja tart a kényszerű fogságom. Azt hittem ezt az állapotot már nem lehet fokozni, de tévedtem, lehet. ma reggel pisi-nap volt, azaz reggel fél hétkor súlymérés, és a vizelet ellenőrzése van porondon.Álmos fejjel, összegyógyult szemmel, nehéz a koncentráció. Mariannka rálépett egy tócsára(alattomosan kilöttyentett pipi........),elegantos sasszé, jajjgatás,és tapasztalhattam, milyen érzés lehet az, amikor vkit tökön rúgnak.

Annyira fájt az ágyékom, hogy legszívesebben elbőgtem volna magam. Később éltem is vele, mert kis pihenés után bizony széttcsúsztam, mint egy diszpláziás kutyus. egész nap nyomtam az ágyat, és most estére egy panadollal és egy forró zuhannyal a hátam mögött éreztem annyi erőt magamban, hogy kiüljek, és beszámoljak az újdonságokról.

Oké, ez nem sok hír, de beszűkült kis életemben nagy esemény ez is.

Hogy miért adtam a simogatás ereje címet?Mert baromira jól esik az ápoló személyzet maximáliasan pozitív hozzáállása. Tényleg nagyon kedvesek és segítőkészek,nem csak a testet, a lelket is ápolják, ha arra van szükség.Egy karsimi, vagy segítő kéz...hmmm.
Már nem sírdogálok olyan sokat(napi eggyel is beérem.....), de vannak dolgok, amik még mindig kibillentenek a lelki egyensúlyomból.
Például az, hogy holnap lesz Emma neve napja, és és nem lehetek vele. Elszorul a torkom akkor is, mikor a telefonban hallom, hogy sír, és én nem tudom magamhoz ölelni.
Azzal vígasztalom magam, hogy már csak napok vannak vissza, legalábbis én így tervezem. Minden nap mantrázom magamban, hogy jövő héten, én pedig szülni fogok!Ennek így kell lennie!!!!!
Szorítsatok, hogy így legyen, mert már nagyon elég az ittlétből!

Kórházi helyzetjelentés 13.nap

Ma ismét vége van egy hétnek, és én úgy tervezem, hogy még max kettőt szeretnék itt lenni, és akkor aztán tűz haza!
Ma és tegnap is itt volt apa és Emma. Tegnap igazi felüdülés volt látni őket.Úgy feltöltött a velük töltött idő, hogy két napja nem itattam az egereket.Emma olyan volt, amilyennek megszoktam:kedves és bújós,kereste a cicimet, ezer puszival és öleléssel halmozott el.
Apa is felszabadultabb volt, mint szokott, ennek nem keresem az okát.Egy szóval, jó volt velük lennem.
Ma is itt voltak, de jöttek anyámék is, örültem nekik, pláne, hogy egy rakás otthoni kajával kényeztettek!Hmmmmmm, de jó volt otthoni ízt érezni, nem is tudtam ellenállni neki, és fejedelmi lakmározásba kezdtem, aminek persze este majd megiszom a levét, de egy cseppet sem bánom.
Emmuska ma kicsit rakoncátlanabb volt, de nem győztem szaglászni meg simogatni a kis haját, bőrét.Igyekeztem annyit magamba szívni, amennyit csak tudtam.Tegnap pedig felhúztam a pólóját és megsimiztem a kis pocakját, hátát, mert annyira nagyon hiányzott egész héten.
A két hét alatt egész edzett lettem, kezdek megszokni. Most már arra gondolok, hogy nincs sok vissza, hamarosan gazdagabbak leszünk egy kis Pupákkal.
Ma ültem az ablakban, és néztem a távozókat. Láttam egy kis családot. Egy olyat, amilyen a miénk is lesz hamarosan. apa, anya, kislány, kis csomag. Apa és a kislány viszik a babát, anya fogja a kislány másik kezét. Pici lány kapaszkodik kétfelől, és közben a vadiúj tesót bámulja.Olyan nagyon aranyosak voltak.
Kicsi Pupákom sokat mocorog, forgolódik, alig lehet meghallgatni a szívhangját.Éjszaka , ha nyújtózik, alig kapok levegőt, hogy a fordulásról már ne is beszéljek.
Mostanság már szoktam álmodni vele, megpróbálom elképzelni a pici arcát, kezecskéit,testét, őt magát. Már nagyon várom a találkozást.
Kicsit félek a rám váró hatalmas feladattól, de nem hiszem, hogy ne tudnék megbirkózni vele.

Az osztályon nagy a nyüzsgés, nekem is van 3 új szobatársam,éjszaka egész szépen zenélnek, de nem szólok semmit, mert lehet hogy én is horkolok, csak nem hallom:-))))))))

Még mindig az éjszakák a legnehezebbek, ezért igyekszem napközben lefárasztani magamat, már amennyire egy kórházban, betegként el lehet fáradni. napközben általában kétszer szoktunk egy kis sétát tenni az udvaron, és ilyenkor szembesülök azzal, hogy mennyire takony lettem. El sem tudom képzelni, hogyan győztem otthon a tennivalókat, bár mellettem szól, hogy azóta nőttünk egy kicsit, nehezedett a pocak.Sovány vigasz?Sebaj, majd beleszokunk megint!

Kórházi helyzetjelentés 10.nap

Hah, szinte repül az idő, és én ma már tizedik napja élvezem a wellness-szolgáltatás minden előnyét. Teljes ellátás, gondosan tervezett diéta, napi kétszeri fürdő, szobaszervíz, ha a helyzet úgy hozza, napi hűromszori vizit....soroljam még?
Mióta lekötöttek az infúzióról, igazán nem lehet panaszra okom, mert nem zaklatnak felesleges vizsálatokkal, így csak az idővel és a magányommal kell megküzdenem.

Tegnap voltam UH-on, és állítólaga a kis Pupák már most több, mint 2,5kg. Szóval nem egy apróság, és csak növöget szépen tovább.Ha így folytatja, nem lesznek jók azok a hazamenős rucik, melyeket kikészítettem neki.
Én meg csodálkozom, hogy nem kényelmes a pocak sehogy sem, és egy-egy nyújtózás után rosszul vagyok, annyira kellemetlen.Tegnap a májam, ma a gyomrom és a bordáim vannak terítéken.ez van, nem panaszkodom, mert így legalább tudom, hogy ő jól van.Én meg csak kibírom valahogy.
Itt az osztályon folyamatos a mozgás, jönnek-mennek a kismamák. holnap én is egyedül maradok, kifogytak mellőlem a mamik.
Minden nap van esemény, ami felkavarja kissé az állóvizet, borzolja a kedélyeket vagy éppen megnevettet.
Nem én lennék, ha nem villogtathatnám szarkasztikus humoromat.
Van a folyosón egy hölgyemény, nevezzük(na jó, nem bírtam magammal, és én akasztottam rá a nevet)Bella Donnának. Hatalmas nőszemély,épp csak nem döng a folyosó a lépései nyomán, ehhez a testhez olyan kislányos hang társul, hogy ha nem látnám, azt hinném, egy gyerek csipog a hátam mögött.
Nos, van ennek a hölgynek egy csuda áttetsző hálóingje, így semmit nem bíz a képzeletre:rengő csípő, telt kebel...........egyszerűen nem lehet nem bámulni....jajjjjjjj, de groteszk vagyok ugye?Undok kis majom!

Sajnos muszáj ilyekbe kapaszkodnom, hogy ne veszítsem el a józan eszemet. Rémesen hiányzik az otthon, apa,Emma.......Fáj, hogy nem lehetek velük, és látnom kell, mennyire eltávolodunk egymástól.Néha sajog a karom, annyira ölelném a kicsikémet, és didergek apa öleléséért,illatáért.
Kaptam Emmától egy szappant, (mert ugye megint rajtam van a szappan-mánia, ahogy akkor volt,mikor Emmát vártam)és esténként azzal alszom el, hogy az orrom alá nyomom, hogy fel tudjam idézni az otthoni légkört.
Emma egyre kevesebbet, és egyre rövidebben kommunikál velem, de talán jobb így, és neki sem fáj annyira a hiányom, mint nekem az övé.
Újabban már nem is alszik minden este otthon.(onnan jött a segítség, ahonnan nem vártam, és én meg sem érdemlem, de szerencsére nem mindenki olyan kicsinyes mint én.köszikösziköszi)

Haj, de nehéz megint a lelkem,megyek dagonyázok kicsit az önsajnálatban, majd még jövök.....

Kórházi helyzetjelentés 7.nap

Lassan egy hete élvezem a kórház vendégszeretetét, és lassan kezdek beleszokni az itteni rutinba. Hiába, a napirend nélkülözhetetlen a gyerekek, de a felnőttek esetében is.Én egy hatágyas szobában vagyok, a szobatársak gyorsan cserélődnek.Van egy kis állandóság, de azért nem unatkozom.Pontosítok:unatkozom, de pár négyzetméterre zsugorodott kis életemet színesítik a napi történések.
vajon ki szül ma, ki mehet haza,mit mondanak a viziten, mi lesz az ebéd, ki az ügyeletes, melyik nővérnek milyen a kedve.................................

Az idő múlását az étkezésekhez tudjuk kötni, meg a vizitekhez. Az időjárást az ablakból tudom követni.

Látom, mennyit változtak a fák, a levelek gyönyörűek, és elképzelem, hogy Emmácskám milyen nagyot hancúrozna benne, és én meg gyönyörű képeket készítenék róla.

Emmáról jut eszembe(bár folyton nála járnak a gondolataim), hogy mennyit változott a leányom,mióta nem vagyok otthon. A látogatások alatt azt veszem észre, hogy mennyire levált rólam. Már nem akar folyton az ölembe mászni, már nem én vagyok neki a világ közepe. ha szólok neki, mintha nem is hallaná meg.Apa azt mondja, nem szokott emlegetni, nem szokott sírni utánam. Ebből arra jutottam, hogy ő így dolgozza fel, hogy nem vagyok vele, inkább bezárkódik elöttem.Tegnap voltak nálam látogatóban, jött a szomszéd is barátnőstől, és rendesen féltékeny voltam, amiért Emma úgy lógott rajta. Meg azon is bőgtem egy sort, hogy Emma odajött hozzám, becézgetett, mondata, hogy mennyire szeret, és hogy van még egy szerelme, az Orsi.És akkor az én hűtlen kis kölyköm átmászott az Orsihoz, és neki is elgügyögte,amit nekem szokott.Végig vele játszott, vele foglalkozot,én le voltam tojva.

Tudom, nem szabadna megsértődnöm, de dolgoznak bennem a hormonok, és nem tudom megállni, hogy ne bőgjek minden apróságon.



Tegnap már eljutottam oda, hogy én akkor ezentúl nem veszem be a gyógyszereket, és akkor talán előbb kibújik a kis Pupák, de a doki azt mondta, ha ismét elkezdenék vérezni,még mindig megpróbálnák visszatartani, és csak abban az esetben születhetne meg, ha a vérzést nem sikerülne csillapítani. Szóval oda a reményem, hogy előbb mehetek haza, és annak sincs értelme, hogy siettessem a dolgokat.Türelemmel várni, nincs jobb megoldás.

Igazából akkor szoktam mág magam alatt lenni,mikor azt látom, hogy valaki szülni indul.Mostanság már félni is szoktam attól, ami rám vár. Tudom, hogy hamarosan eljön az én, a MI napunk is, de félek az ismeretlentől. Senki nem tudja, hogyan fog alakulni a dolog, és ahogy Tibor tájékoztatott, maguknak a dokiknak sincs konkrét forgatókönyvük előre. Majd a helyzet hozza.Maradok a vegetálásnál........


Egyik kedves kis szobatársunk is megszülte a kisbabáját, perceken múlt, hogy nem a szobában, az ágyban született meg a baba. Első szülése volt, 34.hétre jött, kicsivel több, mint 2 kilós kislány.Azon a napon szépen elbandáztunk,adott helyzetünkhöz képest elég vidámak voltunk, egy kis csipegetésen kívül semmi jele nem volt annak, hogy szülni fog a csaj. Még az esti viziten is azt mondta neki a doki, hogy ezekkel a kis fájásokkal még hetekig húzhatja a dolgot. Csakhogy éjjel egyre furán érezte magát, gyors vizsgálat után kiderült, eltűnt a méhszáj, irány a szülőszoba. Két fájás után meg is lett a bébi.



Itt vannak:
Ezt nevezem én szülésnek,így kell ezt csinálni!

Rövidre zárva

Helló Mindenkinek, és köszi a köszöntéseket is!
Nevem napja elég kalandosra sikeredett, hiszen kedd óta kórházi tartózkodásra ítéltettem.
Eseménytelen éjszaka után reggel felébredtem,mert Emma inni kért. Gondoltam útba ejtem a mosdót is, és legnagyobb rémületemre, azt vettem észre, hogy vérzek.Először azt hittem pisilek, de az bizony vér volt.Így utólag, kicsit lehiggadva is nehéz szavakba önteni azt az érzést, ami akkor elöntött. Én még sosem láttam ennyi vért ilyen gyorsan ömleni.Apa szerint ez nem volt olyan sok, de tudom hogy ő is nagyon beijedt.
Emma ott téblábolt körülöttem, nem eshettem pánikba. Lekaptam egy törölközőt, hogy valamivel felfogjam, és semmit ne kenjek össze, riasztottam apát, hívtam a mentőket, és lefeküdtem.Emma babám okos volt, érezte, hogy valami baj van, és megfogta a fejem, hogy rá nézzek, és azt mondta, hoz nekem tapaszt, és attól egészen biztos, hogy jobban leszek.Próbáltam nem pánikba esni, és nem gondolni arra, hogy vajon milyen gyorsan vérzek, és vajon túl fogom élni, Pupáknak nem eshet baja, és nem fog megfulladni a pocakomban. Szegény babám, úgy ficánkolt a hasamban, mint egy csapdába esett kis halacska.
Apa gyorsan és higgadtan követte az utasításaimat, bepakolta a cuccaimat, és vártuk a mentőket. Gyorsan kiértek, megnéztek, és vágtattunk be Pécsre.Nem ez volt életem legjobb utazása, de ide értünk, kaptam ellátást, és most itt vagyunk.
Még időben beértünk, a lepény nem vált le teljesen,és úgy tűnik, ellátja a kis Pupákot még egy kis ideig, hogy hízhasson, gyarapodhasson.
Emma apával maradt, akinek nem könnyű a dolga, de úgy látom, remekül boldogulnak nélkülem is.
Rémes ez a tehetetlenség, rémes a várakozás, amikor leszívesebben velül lennék, de nem tehetem,mert most ugyan szerencsénk volt, mindketten megmaradtunk, nem biztos hogy legközeleb is ilyen szerencsénk lenne. Nem merek kockáztatni, inkább telesírom a párnát, mert nagyon megvisel, hogy nem lehetek a kis családommal. Naponta ezerszer gondok rájuk, hogy mit csinálnak, mit esznek, nincs semmi bajuk, és boldogulnak.
Látom, hogy apa mennyire fáradt, milyen kimerült, de nem tudok innen többet tenni.
Emma drágám kezd apához nőni, de remélem, engem sem fog elfelejteni nagyon.Úgy szeretnék minden téren megfelelni, de nem tudok ketté szakadni.Reménykedem benne, hogy Pupák lesz olyan figyelmes, hogy nem kell még hosszú hetekig itt lennem.Remélem úgy dönt, jó gyerek lesz, hamarosan világra segítik, és hamar mehetünk haza, hogy megkezdhessük a vadinyúúúú életünket immár négyesben.
Drukkoljatok nekünk, minden megerősítésre szükségünk van!

30-31.hét és más finomságok

Pénteken voltam újra dokinál, Pupák szépen fejlődik, bár a doki alig találta meg hogyan fekszik, merre van keze-lába. Végül megtalálta, harántfekvéses.Buksija balra van, lábacskák jobbra, de a térdét-könyökét, miegymását én már mindenhol érzem.

Fizikailag jól vagyunk, de a sok gyógyszert, amit szednem kell, elég nehezen viselem.

Doki közölte, hogy ha kihúzzuk a 36. hétig, akkor már mindenképpen benn kell maradnom a kórházban, és jó lenne, ha csak a 38. héten születne meg a picúr.

Kicsit elkeseredtem, mert azt hittem, ha betöltöm a 36-ot, utána hamar megleszünk, bár egy jó hetet talán rá bírok húzni, és kiscsaládomat sem fogja nagyon megviselni az az 1-2 hét, amíg távol leszek.

Úgy számolgattam, november 26-án töltöm a 36-ot, így december első hetében, ha minden terv szerint alakul, gazdagabbak leszünk egy Kispupákkal.

Remélem a doki is osztja a véleményemet, és nem várjuk meg, amíg beindulnak maguktól a dolgok, mert az veszélyes lenne, mindkettőnkre nézve.

Ma azt mondta dr.Nagypapa(így neveztem el a kezelőorvosomat, mert benne jár a korban, és a stílusa is olyan, mint egy nagypapának), hogy a szülés/műtét maga nem lesz éppen egyszerű mutatvány a méhlepény miatt.
Még mindig rajta fekszik a méhszájon, és elég magasra felhúzódik a méhfalon. Rémülten kérdezem, hogy ugye nem akarja hosszában felvágni a hasamat?

Olyan rémesen gyógyulnak az olyan hegek, és bár nincs mutogatni való pocakom, azért nem szeretném, ha műtét után olyan lenne, mintha elöl hordanám a fenekemet!

Megnyugtatott, hogy a bikinivonalban fog vágni, de sokkal hosszabban kell vágni, mint Emmánál, és a méhemet pedig hosszában nyitja majd meg, ha.....ha....ha....ha...ha.

Ez a sok HA nem nevetés, hanem a feltételek.

Kezdek kicsit beparázni. Megint hullámokban tör rám az elkeseredés és a letargia, és néha hiába próbálom hessegetni, nem sikerül.

Azt még nem is feszegettem, hogy altatásban vagy érzéstelenítésben akarja-e megvalósítani, de abból viszont én nem fogok engedni, hogy a gerincemet böködjék altatás helyett.

Emmánál érzéstelenítésben ment a császár, és nagyon nem szerettem.Rossz élmény volt.

Az, hogy egyáltalán be tudták vezetni, Anettnak köszönhető, akinek szinte összetörtem a kezét. A másik dolog,amiért tartok az érzéstelenítéstől, hogy sokmindent éreztem műtét közben, köztük nem kis fájdalmat is, ami ugye elvileg kizárt, és a kísérő szöveg sem volt éppen felemelő

Ha lehet, ezt én most kihagynám.

Jobb lenne nekem az öntudatlanság, utána pedig a "megkönnyebbült" ébredés.

Persze igazán megkönnyebbülni akkor fogok, ha felébredek az altatásból, és apa azzal a hírrel fogad, hogy minden rendben ment, a baba ép és egészséges, és én is hamar rendbe fogok jönni.

Szurkoljatok nekem, mert f-é-l-e-k.Nem tudom eldönteni azt sem, hogy maradjak Mohácson, vagy menjek Pécsre, ahol ugye ott van a szuperül felszerelt klinika, csak éppen azt nem tudom, melyik orvoshoz forduljak bizalommal, így az utolsó harmadban.

Nem tudom, nem tudom, nem tudom.

Most még a kivárási szakaszban vagyok, hagyom a dolgokat a saját medrükben csordogálni.

Miután így kipanaszkodtam magam, jöhet egy kis dicsekvés is.

Emma a héten nagyon szépen és ügyesen viselkedett, örömmel ment az oviba, egy rossz szót nem szóltak rá, és itthon sem voltak nagyobb összezördüléseink.

Úgy látszik, tényleg csak ovikezdési stressz-szindrómája(hihihi ezt jól kitalántam nem?) volt a kincsemnek.

A héten minden az ősz körül forgott. Csodaszép díszeket készítettek,savanyítottak, zödséget főztek, gyümölcsöt kóstolgattak, és holnap még sütnek is!

Nem csoda, ha ebéd után úgy dől el a lányom, mint egy zsák.

Emma a savanyításra azt mondta, hogy keserítettek az oviban!Édes bogyócskám!

Már régen tettem fel képeket, ezt is pótolom:

Emma és Totó között nagy a szerelem, elválaszthatatlan barátok.Reggel Totó ébresztheti fel Emmát. Felvágtat az emeletre, megkeresi a takarók között, és a fülébe szuszog. Emma mindig mosolyogva ébred egy-egy ilyen ébresztő után, és már nem lehet rossz a napja.

Totó ugye nem szobakutya, de ennyi belefér.

Nagyokat szoktak hancúrozni, és nincs olyan dolog, ami ellen tiltakozna.Még azt is hagyja, hogy Emma babázzon vele, ami nem is olyan egyszerű, tekintve, hogy nagyobb, mint a leánykám.

Ennek ellenére olyan gyengéden bánik vele,még véletlen sem harapná meg!

Ahogy Emma növekszik, úgy fedezi fel, hogy apa is van a világon, nem csak anya. Egyre többet, és nagyobbat játszanak, bár a játékból eddig sem volt hiány.Most itt vannak a közös programok, amibe akár a közös alvás, éééés a közös wc is belefér(legalábbis a kép kedvéért). ---úúúúúúúúú szegény Emma----

Hétvégén volt a bólyi búcsú,rövid és tömör volt. Kacatok helyett póniztak egyet apával. Nem tudom eldönteni, kinek az arcán nagyobb a büszkeség!

Aztán itt van egy hétköznapi reggel nem hétköznapi reggelije. Emma nagyon örült ennek a kis kanyargós kiflinek:

Végére hagytam a büszkeségem, az én élő hajas babámat:

Szép ugye?

Október elején

Múltkor poénosra vettem a témákat, most kicsit komolyabban írok a lelkemről, mindennapjaimról, bajaimról, estébé-estébé.

Egyre nehezebb, egyre bálnásabb vagyok, kezd minden szó szerint terhes lenni.
Pupák szépen növöget, ereje is egyre nagyobb. A ficánkolásai sokszor már nem csikizősek, hanem fájdalmasak. Pörög -forog szegénykém, de nem igazán találja a helyét.
Múlt héten voltam ellenőrzésen, akkor éppen keresztben feküdt.
Emma rendelésére képet is kértem, egész jól sikerült. Igaz, kicsit E.T. kinézete van. Ó te jó ég, remélem nem raboltak el!!!!
Szombaton délután az ügyeleten is jártunk, mert beijedtem, hogy elment a nyákdugó. Szerencsére nem így történt, a méhszáj még mindig zárt, így nem kellett benn maradnom, bár egy rakás gyógyszert kell szednem. Apa meg is jegyezte, hogy olyan , mintha a jövőt látná,(idős nénike, szatyornyi bogyó.....beeee-ez egy nyelvöltés volt apának!!!!!)
elgondolkodtam azon, hogy van-e értelme ennek a sok gyógyszernek, mert a mellékhatások nem túl kellemesek, és vajon, nem ártok -e a babának. A mérleg másik serpenyőjében viszont az van, hogy mi van akkor, ha nem szedem be, és a baba előbb megszületik,vagy más baj történik. Így a mérleg a beszedés felé billent.
Igyekszem sokat pihenni, és ahogy nő a pocakom, már nem is esik olyn nehezemre fekve maradni.
A héten előkészítettem a kicsi első pakk ruháját, csupa pirinyó zsebkendő!Olyan picikék, el sem hiszem, hogy Emma annó ezeket hordta, hiszen ma már a karja sem fér bele!
Emma lelkesen segédkezik az előkészületekben, ami leginkább abból áll, hogy amit én szépen kimosok, kivasalok, azt ő lassanként elcsaklizza, hogy felöltöztesse a Flóra babáját,(meg a Bernátot, a Benőkét, Lujzást, Cicát, Copfost, Macit,nyuszit....szóval az összes szóba jöhető barátját).. Én pedig, amikor nem látja, visszacsempészem őket a dobozba.

Emma a felszínen jól viseli a változásokat, melyek az elmúlt hónapokban történtek, de a felszín alatt szegénykém fortoyg, hogy anya nem veheti fel, nem törődik vele annyit, mint korábban, pedig, nagyon-nagyon igyekszem megkönnyíteni számára a dolgokat.

Önhibámon kívül is elfogy néha a türelmem, és kiabálok vele, vagy megbüntetem,mert olyan, mintha a viselkedésével direkt kiprovokálná a büntetést.

Mostanában ő is egyre hisztisebb, undokabb, szemtelenebb és kezelhetetlenebb.
Az oviban is oda-odacsap a nagyobb gyerekeknek, dobálja a cipőjét, nem akar részt venni a csoport munkájában. Óvónénije szerint így vezeti le a feszültséget, ami benne tombol, hiszen új csoportba került, új szokásokkal, új gyerekekkel, és ehhez jön még az itthoni helyzet.

Nem tudom, hogyan kezeljem a dolgot, ráhagyni nem szeretném, mert az eddigi munkám veszne kárba, bántani sem szeretném, úgyhogy ha van valakinem jó ötletet, ossza meg velem, mert el vagyok keseredve.

Olyan rosszul esik, mikor egy-egy összecsapás után Emma azt mondja, anya rossz, anya gonosz, és látom, ahogy szinte menekül a közelemből, mintha nem is hallaná, amit mondok.
Rosszul esik, hogy velem nem kacag olyan felszabadultan, mint korábban, és nem tudok vele rohangálni, hintázni, sétálni. Marad a kirakó, a babázás, tévézés, fekvés, de ez neki kevés.
Apával hancúroznak, én pedig irigyen figyelem őket.

Szóval, ,most sóhajtok egy nagyot, és ezzel megpróbálom kifújni magamból a negatív gondolatokat, és arra koncentrálok, hogy hamarosan megszületik a kis Pupák, és helyre rázódunk minden szempontból.



Könyvajánló!

Olvasni szerető Olvasóinknak szívből ajánlom Diana Gabaldon: Outlander című 940 oldalas kis szösszenetét.
Imádtam az első oldaltól az utolsóig. A moly.hu -n a következőt írják róla:

Felülmúlhatatlan történetszövés, feledhetetlen jellemrajzok, részletes történelmi háttér – Diana Gabaldon munkájában mindez megtalálható. Ez a regénysorozata nem csak New York Times Bestseller lett, de a kritikusok javának elismerését is elnyerte amellett, hogy olvasók millióit ejtette rabul.
Az első kötetben, amelyben minden elkezdődik, két kiemelkedő karaktert ismerünk meg, Claire Randallt és Jamie Frasert ebben a szenvedélyes, történelmi háttérrel átitatott regényben, amiben a kaland a kortalan szerelemmel párosul…
1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön…Urunk 1743. évében.
Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet…továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.

Nos, akkor mára ennyit szántam, Melinda, Gabika, ragadjatok könyvet!

Arcpirító kacagás

Sajnos nem bírom ki, muszáj megosztanom veletek a vasárnap történteket.
Utólag visszagondolva, már nem is olyen vicces a dolog, de ott és akkor........

Vasárnap este felé kinn játszottunk a kertben, igazi családi idill: Apa, Anya, Emma és a Totó kutyus.
Birsalmákat szedegettünk, dobáltunk a kutyának, szóval volt hancúrozás, kacagás, jókedv.
Váratlan mozdulattal, apa magához rántott, kicsit megszorongatott, ami ellen hangosan tiltakoztam, féltve a pocakomat.
Emma a segítségemre sietett, és apát a nadrágjánál fogva akarta arrébb vonszolni.
De Emma elesett, és apa nacija meg leesett.Alsónadrágostól.
Én először csak apa döbbent arcát láttam, amivel a hátsóját simogató lágy szellőre reagált....
Szegénykém....
Betegre nevettem magam.
Szerencsére nem volt más közönség, így apa szemérme rejtve maradt.




Hogy vagyunk amúgy?
Pupákkal már a 28. héten járunk, pénteken megyek kontorollra. Egyre nehezebb a mozgás, éjszaka nehezen megy az alvás, a napközbeni pihenést igyekszem hosszúra nyújtani,nem sok sikerrel. Valahogy nem bírok feküdni, ha látom, mennyivel hasznosabban is tölthetém az időmet.
Apa és Emma igazi zsarnokok.Már Emma is fogja a kezem, és húz, hogy feküdjek szépen le, mert az apa azt mondta, anya nem dolgozhat, és ha egy-egy erősebb rúgás után felszisszenek, már szalad is a gyógyszeremért, nehogy beteg legyek. Édes kis pofám!

Emmaszáj

Emma, drága kislányom szokja az ovit, minden reggel el kell mondanom, hogy az ovi jó hely, jól fogja érezni magát, minden nap újabb kaland.
Délután persze faggatom, mi volt, mi történt vele aznap.
Tegnap hazaér, és mesél:

Anya, képzeld, a Ferike belehányt a sarokba! A szőnyeget is lehányta.
-És ti mit csináltatok Emma?
-Háát, körülálltuk, és monduk, hogy fúúúúújjjjj de undorító!
-Bizony, tényleg az lehetett.
-Igen, és tudod anya mi volt furcsa?
-????
-Az, hogy nem olyan színű volt mint az enyém!
-!?!?!(Pár estével korábban ő is kitaccsolt itthon)

Egy kis mosolyogni való

Ha valaki esetleg még nem ismerné, ez egy teszt gyerekeknek. Választhatnak, hogy vagy megeszik most a cukorkát, vagy mikor visszajön a néni, és ellenálltak a kísértésnek, akkor kapnak még egy darabot.
Nagyon édes, ahogy küzdenek önmagukkal a gyerkőcök!

Ovi

Ma reggel Emma babám nem akart oviba menni, volt egy kis pityergés.
Megint meginogtam, és szívem szerint hoztam volna haza, de győzött a racionalitás, gyors hátraarc, kis leskelődés az ablakban. Azt láttam, Emma már nem szomorkodik, rajzolgat az ovónéni mellett.
Ilcsi néni volt olyan tündér, hogy rám csörgött, és mondta, minden rendben van, ne aggódjak, Emma rendben van.Szép gesztus volt tőle, innen is köszönöm!

Friss hírek

Mostanság nem unatkozunk, az egyszer biztos!
Emma megkezdte ovis élete első igazi évét. A gyertya csoport jeles képviselője,és a csupaszín házikó "büszke" birtokosa!
A büszke szó azért került idézőjelbe, mert eleinte nem volt túl lelkes, hogy ezt a jelet osztották rá az óvónénik.
Ragaszkodott volna a régi kis katicához, de az már foglalt volt, és miután megmutattam neki, hogy az nem is olyen szép, mint amilyen a böcsiben volt, megvígasztalódott.
Aztán jött a lufi- mánia, mert ő olyan szép lufit tud rajzolni, de a is foglalt volt.Így a lehetőségek közül a házikó volt a nyerő.
Megnyugodott, mikor kianalizáltuk, hogy milyen helyes is a házikó, hiszen színes, és van kéménye, meg füst is jön belőle, és van rajta ajtó, ablak, és az ablakon még függöny is van.
Majd hozok képeket róla, mert eddig még nem volt időm megörökíteni őket.
Az is igaz, hogy eddig csak két napot töltöttünk oviban.

Csütörtökön épp csak bekukucskáltunk ismerkedni. Emma rögtön talált magának egy nála kicsit idősebb kislányt, aki rögtön szimpatikus volt neki. Kézen fogta, jött-ment vele, és rám csak néha vetett egy megerősítő pillantást, hogy ott vagyok, és ígéretemhez híven, nem hagytam ott.
Kicsit játszott, potyázott egy kis uzsonnát, és jött velem haza.
Pénteken úgy terveztem, ott hagyom egész délelőtt, mert egyrészt ellenőrzésre kellett mennem, másrészt, hagytam kibontakozni őt.
Minden zökkenőmentesen alakult. Emma felefedezte a Dorkát, kézen fogta, és pá!
Úgy kellett szólnom neki, hogy azért egy puszit nyomjon a képemre, mielőtt lelépek.
Ebéd után mentem érte, már várt rám. Nem volt rosszkedvű vagy nyűgös. Teli volt élménnyel, és egész úton fecsegett, bár láttam rajta, hogy nagyon álmos.

Itthon alig bírt lemászni a bicikliről.(Ne kövezzetek meg, nem bringázok sokat, de muszáj valamivel felgyorsítani a közlekedést, mert ha sétálunk, Emma elkalandozik, és az öt perces sétából egy óra is kikerekedik.Kidolgoztunk egy módszert, mellyel be tud ülni a gyerekülésbe, én meg tolom. A babakocsi sem lenne rossz, de cikinek érzem, hogy egy ekkora gyerekett abban tologassak.)

Itthon úgy száll le, hogy a kerítés mellé állítom a bicajt, ő meg szépen lemászik róla. Legalábbis kipihent állapotában. Tegnap szépen átmászott a kerítés szélére, és onnan lepottyant.Nem esett nagyot, csak megijedt, és elsírta magát Én meg egy tehetetlen hülye p....-nak éreztem magam, amiért fel sem tudom emelni a gyerekemet.


Néha torkig vagyok a saját kiszolgáltatott helyzetemmel, és van úgy, hogy maga alá gyűr az önsajnálat. Főleg, mikor Emma megjegyzi, hogy alig várja, hogy újra fel tudjam venni.
Vagy mikor a mosást akkorra kell időzítenem, mikor jön valaki, aki leviszi, és kitereget.Áááá, hagyjuk.

Tegnap voltam ellenőrzésen, és a mi esetünkben azt kell mondanom, szerencsére minden változatlan. Kicsi Pupák elvileg 30cm és úgy 600gr. Még nagyon pici ahhoz, hogy megszülessen.
3hét múlva megyek vissza, és a biztonság kedvéért megkapom a tüdőérlelő készítményt, csak úgy, vész esetére, és a szükséges vért is lerendeli a doki.(bámulatos, milyen figyelmes, és még csak hálapénzt sem tömtem a zsebébe!) Remélem tényleg csak a maximális biztonság érdekében, és Pupák, a rettegett placentával együtt, szépen kivárja a maga idejét.

Gólyahír a szomszédból!Betti barátném csütörtök délelőtt életet adott a 4300 gr.-os Kisbencének!
Betti drága, hatalmas gratula innen is!



Jaaaaaa, és a legfontosabb, elkészült az esküvői beszámoló, megint csak videó formájában, de szerintem ez is elég beszédes. Íme:

Állapot

Sokan érdeklődtök, mi van velünk, ami nagyon jól esik ám!

Pénteken voltam a dokinál, újabb uh.Pupák szépen növöget, már elég erősen tud mocorogni ahhoz, hogy az érdeklődő családtagok is érzékeljék őt.

Doki szerint a helyzet továbbra sem rózsás, a fránya placenta nem akar arrébb vándorolni. Szeretnék, ha állandó felügyelet alatt lennénk, de nem adom meg magam! Emmának és apának szüksége van rám itthon is.

Sajnos így is készülnöm kell egy hosszabb kórházi nyaralásra, de húzom, amíg csak lehet.

Apa kezd hozzászokni az állandó hátmasszázshoz, amiben Pupák részesíti éjjelente.Ha látnám az arcát, biztos elégedett mosolyt látnék rajta.Az enyém már kevésbé elégedett, mert néha olyan erősen mocorog, hogy szinte fáj. Tegnap már telefonos segítséget is kértem, mert nem tudtam, miért érzem olyan intenzíven a bébi mozgását. Emmánál ilyet nem éreztem.Azt hittem, keveset ittam, vagy a magnézium bizonyult kevésnek.Mindkettő adagját növeltem, lefeküdtem, és jelentem, ma sokkal jobban vagyok. Reggel kimértem a minimum fogyasztatndó innivaló-mennyiségemet, így könnyebb lesz követnem azt.

Pénteken megint jelenésem lesz a dokinál........

De mi van Emmával?Ez lenne ugyebár a következő kérdés.
Emma köszöni szépen, jól van, elevenebb, mint valaha, akaratos, lázadó korszakát éli.
Tudom, nem akar ő rossz lenni, és igazából nem is rossz gyerek ő, csak éppen hiányzik neki a gyerektársaság.Nincs eléggé lefárasztva, és szegénykém a Totó kutyuson éli ki magát. Totónak rajzol szülinapi partit rendez neki és a babáinak.

Olyan aranyos volt! Megterítette a kis asztalát, körbe ültette a babákat, mghívókat gyártott, sütit sütött maradék tésztából és pufiból, és még imádott dörmi macijáról is lemondott volna, mert ugye a Totó szülinapja volt, és ajándék is kellett neki.
Olyan örömmel vitte a kutyának: Totó,nézd ezt te kaptad!!!!!
Nehezen tudtam meggyőzni arról, hogy a kutyus jobban örülne más harapnivalónak, és nyugodtan egye csak meg a dörmit ő, hiszen neki hozta a mama!

Arany prüntyikém!Nem is tudom hogyan szeressem őt még jobban!Néha türelmetlenebb és idegesebb vagyok, már csak állapotomból kifolyólag is, és Emma érzi ezt.
Sokszor mondja is: Anya, én alig várom, hogy végre megint felvehess!
Igyekszem kompenzálni őt azzal, hogy reggel és napközban is többször összebújunk,de úgy látom, még ez is kevés.
Hétfőn megkezdődik számára az ovi. Új csoport, új óvónénik, új jel. Már most félre áll a szája, hogy nem maradhat a katica,de biztos találunk kedvére valót.
Mivel június eleje óta nem járt oviba, nagyon összegyógyult velem, és nehéz lesz újra a közösségbe szokás. Trauma-csökkentés céljából csak délig fogom vinni, és ebéd után jöhet haza, feltéve, ha meg tudom oldani a hazajövetelt, mert kétszer nehéz lenne megtennem az utat.
Szerencsére anyósom közreműködő, és ki fogjuk találni a megoldást.

Mostanság talán ennyi. Ja és persze ott van Emma naaaaaaagy szereplése is Adri és Jani esküvőjén, igyekszem mielőbb hozni a beszámolót.
Addig is mindenkinek szép nyárutót!

Bonyodalom

Tegnap voltam a dokinál genetikai ultrahangon. Nagy örömmel vártam, hisz újra láthattam a kis Pupákot, de a doki semmi jóval nem kecsegtetett.
A baba jól van, én is jól vagyok, de sajnos a méhlepény nem jó helyen tapadt meg. Placenta praevia centrálist állapított meg, három hatalmas felkiáltójellel.
Aki nem tudná ez mit jelent, röviden annyi, hogy a babát tápláló és ellátó lepény nem a méhfalon, hanem a méhszájon tapadt meg, így nagy a rizikója annak, hogy a későbbiekben leválhat, váratlanul vérzés léphet fel, ami mindkettőnket komoly veszélybe sodorhat.

Már kibőgtem magam, így örök optimistaként természetesen arra gondolok, ez velünk nem történhet meg, nem lesz semmi gond, szépen és nyugodtan végig fogom vinni a hátra levő pár hónapot, és egészséges, érett kisbabának fogok életet adni. Azzal természetesen tisztába vagyok, hogy a természetes szülés esélytelen, de nem is aggaszt ez engem igazán.
Nem vagyok az a tipikus ősanya, így nem élem meg kudarcként, ha nem élhetem át a "természetes szülés élményét". Emma is császáros volt,és nem bántam, bár Tiborom sokszor az orrom alá dörgöli, hogy én nem is szültem még.Hmmmmm......rossz napjaimon szívesen odavágnám neki, hogy élje csak át a 10-12 órás vajúdás kínjait ő is, akkor nem mondana ilyen butaságot.
Bár a doki szerette volna ha kórházban maradok, hogy mindig kéznél legyen a segítség, de ebbe nem egyezhettem bele, hiszen itt van nekem Emma és Emmapu, meg a Totó kutyus, és ezer dolog, amiért nem szeretném kivonni magam otthonról. Inkább vállalom az otthoni ágyfogságot, mint a hosszú kórházi vegetálást.
Emma imád rajtam lógni, és az is elég neki, ha mesét olvasunk vagy tv-t nézünk együtt, és rajzolni is tudunk, meg szerintem leszek én olyan kreatív, hogy ne unjuk "halálra"(húú de groteszk) magunkat.

Nem így terveztem, nem így képzeltem el ezt a babavárást. Annyira akartuk a kis Pupákot, és olyan zökkenőmentes volt az elején minden, hogy el sem akartam hinni, hogy ilyen is lehet a terhesség. Emmával nagyon fáradékony, nagyon hányós és nagyon nyűgös voltam.
A tetterő mindkét esetben buzgott bennem, hét hónaposan még vígan bicajoztam, újságot hordtam ki. Pupáknál eddig végig szuttyogtam valamin. rengeteg gyümölcsöt tettem el, lekvárt készítettem, kertet gondoztam, rohangáltam Emmával és Emma után.
Ez most szépen visszaköszön.A természet nyugalomra int. Nekem pedig szót kell fogadnom.
Nagyon.nagyon fogok igyekezni. Megpróbálom leküzdeni magamban az ellenkezést és elfogadni a sok segítséget, amit nyújtanak. Milyen jó érzés, hogy ennyien aggódnak értem, és ha csak egy telefonhívással is, de támogatnak!
Hagyni fogom, hogy apa kényeztessen.
És Emma, az én életem értelme,megérti, hogy anya nem veheti fel, nem emelgetheti, csak az ölében szeretgetheti.
Benn volt velem UH-n, ült a lábamnál, és finom kis szenzoraival rögtön érezte, hogy félek, így szó nélkül felállt, átjött a fejemhez, megfogta a kezem, és rendületlenül állt mellettem.
A doki csak lesett, meg is kérdezte, mennyi idős, hogy ilyen komolyan viselkedik.
Büszke voltam rá nagyon!

Na jól van, ezt is kiírtam magamból.Most megyek lefekszem, relaxálok.
Ha nem lesz gond, jövő pénteken megyek vissza,és remélem jó híreket hozhatok!

Művészek a családban

Annyi gondolat- és téma ötlet kavarog a fejemben, hogy nem is tudom melyikkel kezdjem.

Itt van például a pogányi pilótatalálkozó.Ott voltunk, megpróbáltuk jól érezni magunkat.Emmának tetszettek a gépek, néha figyelte is őket, de jobban lekötötte a piros zászló, amit apa adott neki, és ott volt hű "szolgálója", a Bandi, aki minden kívánságát teljesítette a kis akarnoknak.Aztán megjelent Anett barátnénk, mindenki lepattintva, ő volt a nyerő.Hátra se nézve sétált el vele a lányom. Bááááár az a rémséges kékeslilás nyalóka nagy húzóerőnek bizonyult.....És itt van pár pillanatkép.Emma pózol, Emma irányít, és minden kalandban benne van....

Aztán ott volt a Zapa is, csak nagyon elfoglalt volt.Kis zöld szörnyetegével vágtázott a reptér területén, és azt csinálta, amit a legjobban szeret: irányított, és parancsokat osztogatott.

Na jóóó, ez nem volt teljesen igaz, mást is szeret ám az apa!Például az iszapfürdőt!

Elindult, hogy elviszi a Buggyt(zöld rémség) a trailerig földesúton. Az eső lába lógott, szerintem a harmadik kanyarig sem ért, mikor elkezdett szakadni az eső, ő pedig leragadt a sárban. Segítség ment, az is pórul járt,üzemanyag kifogyott,darázs is jött,csípett, apa pánikrohama, megmenekülése anya mentőcsomagot vitt, és mikor meglátta apát, majdnem megállt az a bizonyos ütő, mert nyakig, mit nyakig, feje búbjáig sáros volt. Haver egy szál gatyában, mezítláb, ő is csupa sár. Már azt hittem iszapbirkóztak.De csak játszottak. Szerintem direkt élvezte a koszt.

Én már nem annyira....

Apát hivatalosan is kosz-és felfordulásművésznek titulálom.

Ne aggódj apa, vannak még művészi hajlamaid, de azokat most nem feszegetném........

Aztán itt a következő téma, ami megérdemelne egy külön posztot is. Emma művésznő

Azt már mindenki tudja, hogy milyen ügyes és okos az én drágám, de azt kevesen, hogy milyen mennyei hisztirohamokat képes előadni, ha a szükség úgy hozza, de mennyeien bánik az ecsettel és a ceruzával is. Sokszor elcsodálkozom rajta, hogy az én 3 és fél éves(csak a pontosság kedvéért, nnnna) csemetém milyen szép rajzokat(bocsi, műveket) készít.

Jóóóóó, minden szerelmetes anyuka mesterműnek tartja gyermeke firkáit, de azt hiszem, itt és most ÉN megengedhetem magamnak a dicsekvést.Itt van ez a robot.

Van karja, lába, antennája, amit csak akartok.Hát nem gyönyörű?Vágva és ragasztva van, és teljesen egyedül készítette.

De figyelmet érdemel a lepke és a létra is, amit zölddel készített, és a létra melletti rajz. Első látásra irka-firka, de ha jobban elmélyülünk benne, látszik, hogy az bizony ég, fű és napocska zivatarral és villámmal. Íííííííííííííímádom.

Emma a szobrászatban is szép sikereket ért el, íme a díjnyertes alkotás,Emma és Pupák csillagfényes találkozása:

A pocakomat díszítette ki csillagokkal, nekem pedig türelmesen kellett feküdnöm.Sziesztának sem volt utolsó.

Nos igen, művészkedünk, színészkedünk és lavírozunk.....de ez van....

Emma és a kis pupák

Most, hogy végre tudjátok a jó hírt, végre írhatok arról, amiről eddig hallgattam.Emma már három éves elmúlt, szépen beszél, szobatiszta, nagyjából tud viselkedni, úgy gondoltuk, itt az ideje kicsit felkavarni az állóvizet:újra babázni szeretnénk.

Szerencsére nem kellett túl sokat várnunk, és apa névnapjára egy "két csíkos, kékcsíkost "kapott.

Emmát az elején nem avattuk be, mert nem szerettük volna, ha idő előtt napvilágot lát az örömünk.Szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy minden renben van velünk.

Kis szemfüles leánykám előtt azonban nem marad rejtve semmi,és hamar falhoz állított:

-Anya, baba van a pocidban?

Makoghattam akármit, ő tudta.Érezte,és legnagyobb megkönnyebbülésemre örült neki.

Kicsit bántott a lelkiismeret, hogy hogyan fog reagálni, de mindig is tudtam, hogy remek kis csaj, és támogat három éve minden bölcsességével.

Amikor a wc fölött görnyedtem öklendezve, odarohant és megtörölte a számat, vizet hozott nekem, vagy csak éppen az ajtóban toporgott, hogy vajon moinden rendben van-e anyával.

Olyan édes, gondoskodó lélek!Annyira szeretem. Imádom, ahogy jön, bújik, simogatja a gömbölyödő pocakomat, puszit ad a tesónak, a köldökömön keresztül beszél hozzá,és szinte minden gondolata a baba körül forog.

Elteszi a puha állatkáit, kinőttt ruhácskáit, és a Flóra babája pelusait is összegyűjtötte, hogy majd jó lesz a kistesójának.

Napjában ezerszer kérdezget az ő baba korszakáról, hogy miket csinált, mit evett, mivel szeretett játszani, tudott-e beszélni, járni. Én pedig türelmesen magyarázok neki, igyekszem kielégíteni a kiváncsiságát.

Múltkor kapott egy képet a kicsiről.,és egész nap azt szorongatta, azzal aludt.

Múlt héten voltam kontrollon, ő és apa elkísértek.Apa a kórház-fóbiája miatt kinn várt, Emmát másfél óra után bevittem, mert még mindig nem kerültem sorra, és attól féltem megfő a kocsiban.Milyen jó is, hogy bevittem!Bejöhetett velem az UH-ra, szájtátva bámulta a monitort, a doktor bácsi pedig volt olyan kedves és figyelmes, hogy elmagyarázta Emmának, hogy mit kell néznie.

Láttuk a kis buksit, kapálózó kezecskéket, rugdalozó lábacskákat.

Még nem tudjuk, mi lesz, de azt hiszem, ez titok marad mindannyiunk számára, míg meg nem születik.

Lényegtelen, hogy fiú, avagy kislány.Ő is a miénk lesz.

Emma már nem jár oviba, otthon van velem, és csak néha kerget őrületbe, amúgy egészen jól elvagyunk.Egész napa a medencében lóg, alig lehet kiszedni a vízből.

Sokat segít nekem, semmiből nem akar kimaradni.Lehet az sütés, főzés, vagy mosogatás, mindig ott van.

Legutóbb ilyen tuti málnás sütit kreáltunk, és a tetejét teljes egészében ő készítette!Jaaa, és utána mosogatni is segített.

Cserébe adtam a szépérzékének és a hiúságának, és készítettem róla pár szép képet:
Na nem kell aggódni, azért maradt belőle pajkosság is bőven. a minap felfedezte a sminkkészletet, és nem félt használni!:

Csak egy pillanat...

Tegnap.
Tegnap figyelmetlen, barom voltam.
Becsuktam az ajtót.
És ott volt a drágám, az életem, a mindenem tündérujja.
Egy élet is kevés lesz a lelkemnek.....
Még ő vígasztalt engem....
imádomimádomimádom

olvasmányaim

Az elmúlt hetekben két olyan könyv került a kezembe, amelyet kiemelnék a többi közül.Az egyiket már említettem, Szalai Vivien: Hamis gyönyör című regénye, a másik pedig Charles Martin: Ahol a folyó véget ér című kötete.

A hamis gyönyörből a Kiskegyed egyik számában olvastam egy rövid részletet, ami nagyon megfogott,így elkezdtem keresni a könyvet.Hamarosan kezembe vehettem, és nagy elánnal estem neki. Nagy koppanás lett belőle, mert nem az volt, amit vártam.

Egy magyar luxusprostituált történetéről szól.Tarifája ezer euró egy órára -ez kb. tízmilliószor elhangzik a regényben, mintha folyton erősíteni szeretnék bennünk a tudatot, hogy ő különb, jobb, mint utcán dolgozó társai.
A főhős, álnevén Szofi ,szegény sorban, apátlanul nőtt fel, mi több, egy olyan anyával, aki arra biztatta, csak olyan férfinak adja oda magát, akitől meg is kéri az árát. Már ez olyan, de olyan sablonos nem? Minden pasiban az apát kereső, szegény leány, aki luxust kíván maga köré, amit csakis a gyönyörű külsejével kaphat meg....

Semmi érzelem , csak az anyagiak.
Úgy kezeli magát, mintha csak egy tárgy lenne, amit pénzért adni-venni lehet, simán bírja gyomorral a különböző kinézetű, és igényű pasikat,(elit sportoló,-merevedési gondokkal,jól menő- perverz kínai,milliomos-beavatásra váró kamasz) és elég közben a pénzre gondolnia. Utána egy gyors zuhany, és indulhat is a költekezés, a könnyen szerzett pénzből,Budapest legdrágább üzleteiben.
Terrrrmészetesen nem lenne teljes a Pretty Woman-sztori, ha nem találkozna a naaaaagy szerelemmel, aki előtt titkolja a foglalkozását, és találóan üzletasszonynak nevezi magát. A pasi persze nagymenő, feleséggel,családdal, ahogy az kell, és esze ágában sincs felrúgni megszokott életét.
Találkozunk a megcsalt feleséggel is, aki orvos, és pont ott és akkor találkozik Szofival, mikor az padlón van, mert éppen AIDS-tesztre vár.Nem tud a viszonyról, baromi kedves, megértő és aranyos.
Na de hogy bukik le a csaj?Egy orgiáról tart hazafelé, leintik a rendőrök, túl csinos, túl gazdagnak látszik, és honnan is lenne rá, ha nem prosti?Találnak egy kis kokót is nála, amit persze ő sosem használ. Beviszik és bezárják.Kit is hívhatna, ha nem a menő ügyvéd lovagot.(oh,Bridget Jones vagy mi???)


Jön a színvallás, szakítás, és Szofi Dubaiba megy felejteni, mert ott könnyen és gyorsan lehet nagy pénzeket kaszálni.
A csillogó Dubainak van sötét oldala is. A kegyetlen, erőszakos arab férfiak brutalitása. Ismét jön a szex-rabszolga szerepkör bemutatása.


Talán ez a rész a regény(bocsánat, riportkönyv, mert higgyük csak el, hogy ez valós, megtörtént eseményekről szó, még ha sablonos, átlátszó, és khm, nem is tudom az ide illő szót, hogy milyen-----smafu) legjobban megírt része, nekem is ez keltette fel az érdeklődésemet, azt hittem a többi rész is hasonlóan pikáns, és botrányos. Azt hittem olyan könyv lesz, ami bemutat nekünk egy titkos világot, ami köztünk és körülöttünk zajlik, csak mi nem vagyunk elég szemfülesek, hogy bekukkansunk aszínfalak mögé, azt hittem titkokat fog feltárni, de nem ez történt, csalódtam benne.




Ahol a folyó véget ér
Klaszikus kezdésként van egy férfi és egy nő.Szeretik egymást.Nagyon.Eltérő környezetből jöttek, de így vagy úgy, egymásra találtak.Egy napon Abbie, csupán viccből felelt egy nagyon kíváncsi riporter kérdésére,hogy mi lenne az, amit mindenképp l szeretne érni. Nem is voltak benne túl nehezen megvalósítható dolgok 1-2-t leszámítva.
Abbie listája:
1. Felülni egy régi körhintára.
2. Hátrabukfenc egy régi repülővel.
3. Tengerparton borozgatni.
4. Meztelenül úszni.
5. Delfinekkel úszni.
6. Lerészegedni.
7. Modellt ülni.
8. Táncolni a férjemmel.
9. Annyira nevetni, hogy már fájjon.
10. Végigevezni a folyón le, egészen Moniactól.

Aztán kiderül, hogy Abbie halálos beteg.
Férjét, Dosst kéri meg, hogy a listáján szereplő 10. pontot csinálják végig.
Így törvényt megszegve vágnak bele ebbe a kalandos utazásba. Doss evez, Abbie fekszik. Evezünk, harcolunk, küzdünk. Nagyon drukkoltam, hogy sikerüljön nekik.
Az úton sok jó és segítőkész emberrel találkoztak, voltam persze gonoszok is,de ez csak fokozta az izgalmakat.
A könyv végén Abbie felbőszült édesapja is megnyugszik, elfogadja a lánya utolsó kívánságát, megbocsát, és lassan közelebb kerül Dosshoz.


Nagyon szép könyv volt,igazi szívfacsaró olvasmány, akárcsak Nicholas Sparks,Üzenet a palackban című könyve.
Ismerős lehet, hiszen film is készült belőle.Azt most nem vesézem, de annak aki szeret olvasni-Gabika, Melinda -biztos tetszeni fog.

Okostojás

Emma mindig is okos csaj volt, mindent gyorsan megtanult, minden érdekli, mindenre kiváncsi. Gondolom ez eredendően minden gyerekben megvan, de nagyrészt a szülőn múlik, hogy teret enged neki, vagy elhessenti maga mellől. Néha én is elveszítem a türelmemet, és jobb lenne elmerülni a legújabb könyvemben,(Szalai Vivien: Hamis Gyönyör-később majd részletezem) de azért minden nap szakítok időt arra, hogy együtt nézzünk meg egy mesekönyvet, mondókázzunk, kirakózzunk vagy egyéb hasznos dolgot műveljünk-EGYÜTT!!!

Szeretjük az ABC-s kártyákat-majd készítek erről is videót, és Emma már egy csomó betűt ismer, és néhány rövid szót is felismer.Ez nem olvasás, csak ismer néhány betűkombinációt, mint például a nevét, anya, apa, mama...stb.

Ez nem erőszak, és nem is kényszer, csak mikor nézzük a könyvecskét, és oda van írva vmi, elmondom, hogy mi az.Nem akarom előre tanítni, de ő ilyen kis kiváncsi.

Pontosan ismeri a színeket, egyszerűbb formákat, ellentétpárokat, mint például:kicsi-nagy, nappal-éjszaka, hideg-meleg, ügyes-ügyetlen, stb.

Papától kapott egy könyvet, melyben kihajtható kis ablakok vannak.

Ha végiglapozod a könyvet, megismerkedhetsz betűkkel, számokkal, színekkel, s megtudhatod, hogy mit illik és mit nem.
Na, ez nagy kedvenc, sokszor vesszük elő, de így legalább, ha tízig nem is, de hatig felismeri a mennyiséget.

Tegnap kinn voltunk bababörzén, vásárolt magának két könyvet, melyet ő fizetett ki három darab százassal. az eladó csak lesett, hogy prücsök milyen pontosan leszámolta neki.Rém büszke voltam ám!

Másik könyvet, karácsonyra kapta, és nagyon hasznosnak tartom, mert rajzolhat bele, tanulhatja a vonalak rajzolását, de ami a poén, hogy az oldalakat, le lehet törölni, így számtalanszor próbálkozhat, és kis mágneses képek vannak hozzá, melyekkel jókat lehet játszani.Nekünk a betűs van meg, már vadászom a számos változatot is.

Emma így halad vele:

Tudom, tudom, mindenki büszke a saját csemetéjére, én sem vagyok kivétel, de azt hiszem minden elfogódottság nélkül kijelenthetem, hogy a három évesem van olyan ügyes, mint "némely" idősebb.

Ilyen térem ténylg ügyibügyiokostojás, viszont más téren kicsit le vagyunk maradva, ugyanis egy világárt sem hajlandó biciklizni. megnézi, ráül,"motorozik"vele, de nem hajtja.Próbáltam tanítgatni, de csak a türelmem fogy el, így inkább nem erőltetem.Majd belejön, ha megérik rá.

Bicajozni nem szeret, de öltözködni imád, nem tőlem örökölte(Ne röhögj,rólad van szó!!!), és rendkívül fel tudom húzni magamat, mikor a héten több alkalommal kell rendet raknom a szekrényében, mert megint kihúzkodta a ruhákat.(A rendrakás sem erősségem:((((), így Emma könnyes hisztijével kísérve, átraktam a rucijait egy magasabb polcra, ahol nem éri el őket.Áll, sír, zokog, húzza a ruhámat, és olyan kétségbeesetten panaszkodik, hogy ha jobban szeretnék pakolászni, megszánom:Anya akkor most mi lesz velem? Örökre pizsibe kell maradnom?

Természetesen feltalálja magát, és ha a sajátjait nem éri el, eléri az enyémeket, azok is megteszik. Múltkor ruha helyett egy csomag betétet talált, fel is próbált egyet.Jön le nagy büszke képpel, és dicsekszik:-

Anya, megtaláltam a "pelusodat"(váááááááááááááá, pelus???????), és ragasztottam egyet a bugyimba jó?Kicsit kényelmetlen, segíts kiszedni jó?

Mondanom sem kell, hogy betegre röhögtem magam. Hiába, mindent tud, mindent lát, mindenhez ért. Nem is kell többet mondanom.....

Húsvét, és más csemegék

Szégyen és gyalázat, egy egész hónapra képes voltam eltűnni.A tavaszi fáradság engem is maga alá gyűrt, most kezdem összeszedni magam.
Milyen igazságtalanság, hogy a gyerekek kimeríthetetlen energiájára ez sincs hatással. Legalábbis Emma szájára biztosan nincs. Olyan szöveget ereszt el, hogy sokszor le kell ülnöm, mert hanyatt esnék tőle.

Egyik este éppen banya-énem volt felszínen, és leüvöltöttem a család fejét, senki nem maradt ki a szórásból, Emma sem.

Kicsi lányom mellkasa elé kapja a kezét,kétségbeesett tekintet:

Anya, ne kiabálj, mert fívinfaktust kapok rögtön!

Én csak lekuporodtam pici lányom elé, öleltem, csókoltam ahogy tudtam,mert olyan átéléssel tudta mondani, hogy azt a pici szájat meg kellett zabálni!

Anyukámnál volt Emma, és kiültek a napra, ahol Emma, mint egy koravén kis matróna, figyelmeztette a mamát:

Mama, vigyél be a napról, mert rögtön felmegy a vérnyomásom!

Számtalanszor mondom neki, hogy ne nyelje le a rágót, mert nem kap többet, mire ő:

Anya, nem én voltam, csak a nyelvem lelökte!

Szegénykémet betegség kerülgette, (húú, de régen volt beteg, épp csak ez hiányzott), és a Húsvét ennek jegyében telt el.
Édesség helyett gyógyszerrel tömtem a gyereket, hogy lemenjen a láza, elmúljon a köhögése.

Esti teázás a babakonyhában....

Enni semmit nem akart, inni szerencsére annál többet. Egy hét kellett ahhoz, hogy kilábaljon belőle, de közben megfertőzte apát is, úgyhogy két oldalról kaptam az "áldást", de ez idáig állom a sarat, remélem nem kiabáltam el!

Húsvétkor leginkább a pihenés, fekvés és lazítás volt középpontban, no meg a nyuszik, melyeket kölcsönbe kaptunk pár napra. Emma nagyon örült nekik, vígan etette őket, és ha nem figyeltünk volna eléggé, bizony még csokival is megetette volna a kis szőrgombócokat.

Nagyokat sikongatott, mikor a nyuszik elvették tőlük a szénát, répát.

A "piszkos munka" terrrmészetesen rám maradt megint. A család addig nyuszit simogatott, amíg én almot pucolhattam...azt hiszem , nem bántam, mikor elköszöntek a tapsifülesek....

Idén kicsit kreatívkodtam, és a gyerkőcök nem zacsiban kapták az édeséget,hanem ilyen helyes kis répákban:

Emma névnapjára készítettem egy tortácskát, hogy bevigyük az oviba, de reggelre meggondolta magát, és azt mondta, anya majd ha haza értem megesszük jó? Inkább nasit vigyünk be.

Nem tudtam eldönteni, hogy bóknak vegyem-e vagy sértésnek. Annyira tetszik neki, hogy nem akarja megosztani a társaival, vagy éppen nem tetszet....
Bízom benne, hogy az első verzió, mert nekem tetszik.

A következő tortánál már újítanom kell,mert a baba kezd uncsi lenni.Mivel katica a jele, megpróbálozom majd azzal is, és ha van ötletek, szívesen várom őket!!!!

Nagy szezonja van nálunk az epernek, Emma minden nap kiballag a kertbe, és úgy vadássza őket, mintha kincseket keresne, de végül is azok nem? Majd jövőre kérvényezzük hogy az legyen a jele, ugyanis megkaptuk a csoportbeosztást.

Apával osztottunk-szoroztunk, míg kiválasztottuk a csoportot, de a vezető óvónéni azt mondta, hogy az összes bölcsis egy csoportba fog kerülni, nem keverik őket a nagyobbakkal.
Aztán múlt héten mégiscsak azt a hírt kaptuk, hogy a 3 évet betöltöt gyerekeket vegyes csoportba teszik.

Emma pont hallotta, hogy tájékoztatnak minket erről. Legörbült a cseresznye-szája, sírás remegett a hangjában, mikor azt mondta: Anyaaa, akkor most ki kell kérni az áhágyneheműűmet iiiis.

Alig tudtuk megvígasztalni, hogy nem most kell elmennie, még sokáig itt lesz, ebben a csoportban, és csak akkor megyünk a másikba, mikor hullani kezdenek a levelek.

Délután átmentünk az új helyre, bemutatkoztunk az új óvónéniknek, Emma felmérte a terepet, és úgy vettem észre, tetszett neki, mert amikor nagyon fújt kinn a szél, kinézett, és azt mondta: Anya hullanak a levelek a fáról, akkor most az új csoportba megyünk ugye?

Remélem jó lesz, és örülök, hogy a kis prücsköm is örül!

Halló, Föld!

Sziasztok, sziasztok, itt vagyunk, megvagyunk, készül az új bejegyzés, de addig is egy kis napfény:

Hiszek

Hinni lehet bármiben.De miben hiszek én? Hiszek a jóban,a szavak erejében, hiszek a tettekben, hiszek a sorsban,az eleve elrendeltetés elvében, a csodákban és hiszek abban, hogy a hit reményt ad, a remény erőt, hogy véghez vigyük azt, amit elterveztünk , és hiszek abban, hogy még sokáig lesz hitem. De miben hiszek legújabban? A homeopátiában! Ha valaki még esetleg nem tudná mi ez, röviden ennyi: A homeopátia, olyan alternatív gyógymód, melynek lényege „a hasonló hasonlót gyógyít” elv. Vagyis olyan rendkívül alacsony hatóanyag-koncentrációjú szer, amely hígítatlanul a fennálló betegséghez hasonló tüneteket idézn elő egy egészséges emberen. Sokan placebónak tartják, korábban én is annak hittem, báááár, Tibor balesete után kentük a lábát árnikával(árnigél), hagytunk kotroll zónát, és határozott különbség volt a két terület között. Múlt héten Emma is elkapta a hányásos betegséget, adtam neki nux vomica-t(ez magyarul a hánytató dió), és bár ennek ellenére is hányt, de csak egy nap, egy éjszaka volt rosszul. Egy-két nap tünetmentesség után, Emma játszott a golyócskás dobozzal, és kettő a tenyerébe pottyant.Megkérdezte, megeheti-e őket. Én pedig, egy vállrándításos úgysemhasznál-lal megengedtem neki. Éjszaka ki is taccsolt a lányom, mert ugye a beteget gyógyítja, az egészségest "beteggé" teszi. Na, ez nekem elég meggyőző volt. Aztán hitemet a tegnapi eset is megerősítette. Emma unokateóival játszott a kertben. A játék: hullahopp karikán át kell ugrani, mint egy jól idomított kutyusnak(vagy a csillagszületik reklámja volt inspiráló hatású?) Szóval volt nagy ugra-bugra, esések és kacagás, míg Emma is kedvet kapott, és csatlakozott a két fiúhoz. Emma szalad, apró lábacskák elakadnak, hatalmas koppanás a beton szélén, ordítás. A gyomrom görcsbe rándult, felkaptam,néztem, van-e még szeme, folyik-e vér valahonnan, de szerencse a bajban, hogy nem repedt fel a homloka, nem lett agyrázkódása, "csak" tojásnyi pukli a homlokán. Kapott rá borogatást,hideg kanalat, és este bekentem neki az árnikás kencével, amivel apa lábát is kezeltük. Csak a szemöldök feletti részt mertem bekenni, alul nem, nehogy baj legyen belőle. Reggelre a kezelt rész szépen leapadt, az alsó, kezeletlen duzzadt maradt. Teszek fel képet, ne szörnyűlködjetek. Én pandamacis monoklira számítottam, ahhoz képest istenesen néz ki:

A képen látszik, hogy a bal oldali képen a szemöldökét díszítő tojás reggelre milyen szépen leapadt, és alul, ahol nem kentem be, továbbra is duzzadt maradt.

Oké-oké, sokan mondhatják, hogy reggelre magától is ilyen lett volna, meg ez is talpra kötött krumplihéjas -humbukk, nem tudom, én meggyőztem magam.

Határozottan hiszek!

Morcos Emma+csirke-ügy

Az elmúlt napokban, hetekben, kicsi lányom kifordult magából. Kiabál, pöröl,veszekszik és verekszik is, ha úgy hozza a helyzet. Senki ne nézzen rá, ne szóljon hozzá. Még ki is jelenti, hogy ő bizony rossz kislány, és morcos.

Anya gonosz, apa hangos.

Képes düh-rohamot kapni, ha nem sikerül felvenni a zoknit, begombolni a kabátot, vagy egyenesen tolni a kisvonatot.

Segítség? Ne is közelítsünk felé ilyen szándékkal! Még csak a

z kellene!

Az ovitől még a hideg is kirázza, főleg ha nem a kedvenc óvónénije fogadja reggelente. Na akkor aztán el van cseszve a napja rendesen.Ordít, kiabál, és a zsarolástól sem riad vissza.

A minap megpróbáltam illemre oktatni, hogy mennyire rossz

ul esik a Csilla néninek, ha goromba vele, és azt hangoztatja, hogy nem szereti, és Erika néninek sem esik jól, ha kiabál vele, és bár én nagyon szeretem őt, szomorú leszek, ha panaszkodnak rá.

Erre az én édes kicsikém:

Anya! HA annyira szeretsz, ne vigyél óvodába!

Majdnem leültem tőle...

Megpróbálom okos szóval, türelemmel nevelni, észérvekkel meg

győzni, de múltkor úgy megalázott a kis büdös, hogy legszívesebben elsírtam volna magam.

Megfenyegettem, hogy elcserélem egyik ovistársára(tudom, nem szabad ilyet mondani neki, de rendesen kiakasztott), és ő meg puffoghat egyedül.

Erre is volt válasza, de megszeppent és azt ígérte jó lány lesz.

Erősítem benne, hogy mennyire szeretem, mennyire fontos ő nekem, és ha szépen viselkedik, büszke vagyok rá, ha rendetlen, akkor szomorú leszek.

Óvónénije azt mondta, ez a tipikus dackorszak, túl fog esni rajta, ne kerítsek nagy feneket a dolognak.

Oké, megpróbálom, pont.

Csirke-dolog

Hétvégén anyuméknál voltunk, és anyám éppen csirkét akart vágni.

Emmát azon nyomban beparancsoltam a szobába, és nem engedtem neki, hogy kimenjen egészen addig, míg a "hús" olyan formába nem kerül, ahogy azt a hentespultnál is láthatja.

Anyukám nem értett egyet ezzel, kérdezte, miért nem hagytam, hogy lássa, hogyan kerül az étel a tányérjára.

Nem tudom ki, mit gondol a dologról, de én úgy vélem, három évesen nem kell szembesülnie egy gyereknek azzal a ténnyel, hogy ragadozók vagyunk, és az a lény, aki az előbb még kinn rohangált, most a tányérjában van.

Tiszta horror,brrrr! A hideg is kiráz!

Nincs bajom a hússal, tudom, hogy a szervezetnek szüksége van rá, és a felvágott, a májkrém, és a többi húskészítmény is állati eredetű(legalábbis jó

esetben.), de nem szeretek belegondolni, hogyan és miből van az, amit eszünk.

Tudom, butaság, de ha a pultnál veszem meg, könnyebben elkészítem, és nem gondolok az állatra, ám ha nekem kéne leölni , azt hiszem, sárgarépán és salátán élnék.....

Struccpolitika ugye? Sebaj.

Szeretném még óvni kicsit a lányom lelkét. Pláne, hogy Emma szereti a csirkét.Így is, úgy is. a közte levő utat fedje homály......

Új kedvencem, Manderley!

Pár hónappal ezelőtt youtube-on kincsre leltem, mikor meghallgattam a Rebecca című régi-új musicalt. NAgyon megtetszett, meghallgattam az egész albumot, még tovább gyűrűzött bennem a kíváncsiság, egész beleszerelmesedtem.
A musical eredetileg Daphne Du Maurier-A Manderley ház asszonya című regényen alapul, egy Hitchcock film is készült róla(és azóta még pár feldolgozás), a bemutatója nem tetszett annyira, mint a musical vagy a regény, habár én mindig könyvpárti voltam..

De miről is szól a történet? Íme a regény leírása pár kiegészítő mondatommal:

Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása – ez is Manderley.

Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra – ennyiből áll Manderely lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében.

Ám a mindvégig névtelen főszereplő,(nekem ez volt az egyik olyan dolog, ami tetszett,hiszen azzal, hogy nem adott neki nevet, még jellegtelenebbé, még semmitmondóbbá tette a karaktert, noha nem, az csak lassan éledezik benne az erő)

az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, (aki abba keseredett bele, hogy elveszítette imádott úrnőjét) még inkább a halott Rebecca kísértetétől- ( Akit mindenki kedvesnek, szépnek, lenyűgözőnek ismert meg, és az új Mrs de Winter folyton öszehasonlítja magát vele, persze alulértékeli magát..ez néha idegesített.) – ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan.

Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg-(merthogy lelőtte Rebeccát) – de lényegében ő is Manderleyt fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly soká, néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait.-

(ő is Rebecca, aki halála pillanatáig manipulálta az embereket, köztük Maximet is, a végén kiderül, hogyan vezette orránál fogva a környezetét.)

Szóval, régen olvastam ilyen jó könyvet, izgalmas volt, és azt hiszem , még el fogom párszor olvasni, mert biztos vannak benne olyan fordulatok, melyeket csak sokadik olvasás után fogok felfedezni.

Csatolok pár kedvenc részt a musicalből is:

Ízelítőnek talán ennyi is elég lesz, remélem lesz, aki kedvét leli benne!

Pech-széria folytatódik

Olyan ciki, hogy semmi örvendetesről nem tudok mostanság beszámolni. A sok jókívánság dacára Emma folyamatosan beteg. Most éppen tüdőgyulladása van. Lázas, köhög, étvágytalan, és az én örökmozgó vidám kislányom sápadt-haloványan ül az ágyacskájában, mesét néz, vagy kéri, hogy meséljünk neki.
Ma délután olyan köhögési rohamot kapott, azt hittem megfullad. Felvittük a dokihoz, megerősítette a gyerekorvos diagnózisát, folyatjuk a megkezdett antibiotikum kúrát, holnap kontroll.

A tehetetlenségtől a falnak tudnék mennni.
Ostorozom magam, hogy mit rontok el, mivel ártok a kicsimnek. Talán az ovi miatt? Nem kellett volna még beadnom? Vagy tartsam otthon és ne engedjem közösségbe?Dehát szeret menni, jól érzi magát a gyerekek között...
Szinte az összes vitamint kapja A-tól Z-ig, mégsem használ egyik sem.

Javasoljatok már valamit nekem!

Gondjaim tetézése képpen elmesélem a közelmúltban történt, egyik legnagyobb beégésemet. Okuljatok, tanuljatok belőle!Ciki így világgá kürtölni a tudatlanságomat, de a rosszban jó, hogy tudom, hol kell hiányt pótolnom. Itt legalább tudom.......

Tegnap behívtak egy állásinterjúra. Nem sok reményt fűztem hozzá, így az esélytelenek nyugalmával indultam útnak. Tarthattok pesszimistának, talán az is vagyok, sőt mi több, na mindegy.
Szóval bementem, 15 percet várakoztam, mikor jött egy szimpi(csak a Tibor meg ne tudja:-))) )
fiatalember, orrom alá nyomott egy nyomtatványt, hogy töltsem ki, hamarosan érte jön. Azon az adatlapon aztán voltak kérdések, épp csak a melltartóm méretét nem kérték, de a vallási hovatartozástól, a tesók számáig, édesapa, házastárs foglalkozásáig minden volt.
Terrrmészetesen nem volt kötelező válaszolni...

Ezek után jött a személyes elbeszélgetés, kis angol, kis német, miegymás, aztán a MATEK!
Mondtam, hogy én egy hülye kis bölcsész vagyok, hogy jövök én a matekhoz, különben is ehhez az álláshoz minek ilyen kérdés, nem gépész vagyí közgazdász állásra jelentkeztem én!

Szóval a kérdés ez volt: 1 köbméterbe hány olyan 1 négyzetméteres lap fér bele, amelyek 5 mm vastagságúak.


Jócskán zavarba jöttem a kérdéstől.Teljes blokkolás, még gondolkodni sem tudtam.Ciki helyzet volt, ahogy ott ült velem szembe a felvételiztető, és várja a választ. Azon gondolkodtam, felállok, illedelmesen köszönök, aztán pápá!

Pechemre nem engedett ilyen könnyen, kaptam másik feladatot, az memória teszt volt. Az jobban ment.
Hajrá olvasók, zugolvasók, nyilatkozzatok, ki tudja kapásból a választ?

Eddig 6 embertől kérdeztem meg, 5 nem tudott válaszolni. Tiborom persze kapásból tudta a választ,betegre röhögte magár rajtam,. önbizalmam romokban hevert, mert miután kijöttem, rögtön beugrott, mit kellett volna válaszolnom. Késő bánat, eb gondolat.....




Azért a rossz mellett jó is van, elkészült a videó,. melyen sooooookat dolgoztam, nekem megérte.
Szeretettel megosztom veletek is:

Hírek

Mostanában hanyagoltam megint az írást, de nem azért, mert eseménytelenül telnek napjaink. Besűrűsödtek a teendők, és ahogy a mondás szól, még az ág is húzott minket mostanság.

Kezdődött Emma betegségével, majd apa balesetével folytatódott. Drága örökmozgó társam összetűzésbe keveredett egy fával, ami aztán jól bokán rúgta.

Azóta gipszcsizmában bicebócázik pár törött csontot dédelgetve. Javára legyen mondva, keveset nyavalyog, nem ugráltat folyamatosan, keményen próbál alkalmazkodni a szituhoz, és a nap végén "imáiba" foglalja a nevem. Kicsit élvezem is a zsarnok szerepét, hiszen elég csúnyán a lábára néznem.....

Emma unta a mellőzött szerepet, produkált magának egy torokgyulladást, lázzal miegymással, és ha nem lettem volna elég zsémbes a rám rótt ápolónő szereppel, elkezdett fájni a fogam. Napokig halogattam a fogorvosi kezelést, felfaltam az otthon fellelhető fájdalomcsillapítók zömét, sőt még a Tiborom készleteit is megdézsmáltam.

Kezdtem úgy érezni, olyan vagyok, mint egy drogos, aki remeg a következő adag zsibbadásért. Már azt sem tudtam melyik fogam fáj, mert fájt a fejem, a fogam a fülem, mindenem.

Leordítottam a család fejét, és már magamat utáltam a legjobban, mikor elódalogtam a fogorvoshoz.

Fél pillanat alatt kikapta a fogamat. Azt hittem, kínjaim csillapulni fognak, nem pedig fokozódni. Pedig így jártam.Begyulladt a fogam helye. Hurráááááááááá!

Vasárnap már nem csak drogos, hanem alkoholista-jelölt is voltam, mert rákaptam a pálinkára.

Az segített valamennyit.Most, túl egy gyógyszeres kezelésen, már javulgatok, bár nem kiabálom el....

Szombaton tartottuk Emma és Tibor hagyományos szülizsúrját. Akinek számítottunk, azok ott voltak, és a "mag" jól is érezte magát, legalábbis remélem. Köszi srácok!

Emma komoly harcot vívott, mire el tudta fújni a gyertyát, de hamar belejött, és sokadjára is meg kellett gyújtani neki.

Ismételten elcsodálkoztam Emma és Anett "szerelmén".Pár hónapja nem látták egymást, de Emma úgy röpült Anett karjai közé, mintha hozzám sietne, vagy mintha csak tegnap találkoztak volna.Szinte egész délután vele volt, vele játszott. El sem hiszem....

Két szülinaposomat megtisztelte látogatásával Józsi papa is, bár ebéd után indultak haza, így elég rövidre sikerült a látogatás,de a lényeg, hogy itt voltak.

Most ennyi telik tőlem, de majd megértitek, min dolgozom napok óta........Hamarosan....ígérem.....

Apa szülinapja!

Kedves Tibor, Kedves Apa, szeretettel köszöntünk a szülinapodon!Emma, és Mari-an(y)a! Édes Emmám szülinapi beszámolója készül, türelmet kérek!

Emma alakít

Hétvégén autóztunk hazafelé, sötét volt, Emma nasizott vmit, majd kérte, töröljem meg a kezét. Én gyorsan utat választva,bekaptam az ujjacskáját, mire Emma megszólal:

Anyaaaaaaaaaaa, te szereted a náthámat.......boáááááááá!


Elkísértem Emmát pisilni, és amíg végezte a dolgát, fogtam egy darab papírt, hogy kifújjam az orrom(nem, nem szeretem a náthát?;-)
Emma komolyan rámnéz, felemelte a kis ujjacskáját és kioktatott:
-Azzal nem fogod megtörölni a fenekem! Dobd szépen a wc-be, én meg lehúzom jóóóó?

Naná, hogy jó.......

Januári összefoglaló

Mint mindig, idén is úúúútálom a januárt.Hideg és szürke az idő, szobafogságban vagyunk.Kénytelen vagyok kreatívkodni, pláne ha örömet szerzek vele:

Idén még azzal is tetéződött a nemszeretem érzés, hogy Emma végig betegeskedte a hónapot.

Először volt egy jó kis középfül-gyulladása. Magas lázzal, miegymás hozzávalóval.Szegénykém azt mondta,hogy a Flóra nevű csoporttársa megütötte a fülecskéjét, és azért fáj.

Aztán belenéztem, és láttam, hogy valami feketeség van a kagylóban. Fogtam egy fülpiszkát, és le akartam pucolni, mire Emma rámszólt, hogy ne töröljem le, mert ő oda rajzolt(RAJZOLT A FÜLÉBE!!!!!! ÁÁÁÁ!!)

Kissé beijedtem, hogy talán vmi bajt okozott odabenn, így elirányítottam magunkat a dokihoz.

Jött az asszisztens néni, hogy lefogja a gyerkőcöt, míg a fülébe néz a doki, de nem volt rá szükség.

Hála a játékdokis táskának, Emma nem félt a műszerektől, mert otthon ő is belekukucskált mindenki fülébe. Nem kis derültségünkre kijelentette, hogy ő is megnézte a papi fülét, és kukacok voltak benne...hehehehe..... magyarázhattam a dokinak.....

Aztán végülis nem a ceruza volt a hibás, hanem be volt gyulladva a füle, így Emma életében először áteshetett egy antibiotikum kúrán.

Soha többé Aktilt!!!!!!

Adhattam neki Normaflort, akármit, jó kis hasmenése lett, és három nap múlva Emma átváltozott piros pöttyössé(mert ugye a piros pöttyös az igazi.....) Azt hittem, most meg bárányhimlős lett a gyerek, irány újra a dokihoz!

(A kép nem a legszuperebb, de a lényeg látszik a pocak szélein meg a kezein)

Doki néz okosan, forgatja Emmát jobbra, forgatja balra, hömmög nagyokat, és kijelenti:

-Ez nem bárányhimlő!

-?????

-Elsőre rózsahimlőnek tűnik, de az ugye kizárható a védőoltás miatt.

-Akkor?

Elővette a nagykönyvet, lapozgat vadul benne, de nem leli a megoldást, mert olyat ő még nem látott, hogy egy gyereknek a talpa, a tenyere, a füle, de még a köldöke is olyan legyen, mintha csalánba hempergettem volna szegényt.

Emma nem értette mire a felhajtás, mert szerencsére nem viszketett a bőre, igazi látványosságnak érezte magát.

NAgy hümmögések után rákérdezett a doki, hgy szedtünk ééééé antibiotikumot.

Naná!!!!!!Ő írta fel 3 nappal korábban.

Végül úgy engedett minket haza, hogy nem bizos hogy fertőző, az sem biztos, hogy igen, nem tuti a gyógyszerallergia, de lehet, hogy az. Gyógyszer? Pár nap türelem.

Annyit tettem, hogy végigkentem hintőporral napjában kétszer, és láss csodát, 2 nap múlva eltünt az arcáról, füléről, kicsit később a válláról, hasáról, popsijáról, és legvégül a lábikókról.

Mi volt, mi nem, nem tudom, fogjuk az antibiotikumra, remélem többet nem találkozom vele.

Most náthás, kicsit köhög, de túléljük.

Jöhetne végre a jó idő!Emma eeeeenyire nagyon várja a tavaszt.

Azért a fránya januárnak is voltak szép pillanatai, íme:
Mást vártatok? Hiába, elfogult anyai szívemnek ő legszebb..................

Új kezdetek

Kedves régi és új Olvasóink!

Ahogy azt korábban jeleztem, esetleg már észre is vettétek,Emma önálló kis blogját bezártam, mert azt vettem észre, hogy egyre csak az én nyűgjeimről, bajaimról szól a blog, nem pedig imádott kicsi lányom kalandos mindennapjairól. Sajnos a blogolási láz annyira magával ragadott, hogy nem tudom egyik napról a másikra abba hagyni, így ezentúl itt értek el bennünket, itt olvashattok mindennapi őrületeinről, kalandjainról. Itt végre kinyafoghatom magam, és véééégre írhatok a könyvekről is, amelyek éppen keresztül száguldanak a kezeim között.

Ne kérdezze meg senki, hogyan jut időm az olvasásra egy ilyen nyüzsgő kis család mellett, mert azt magam sem tudom, de megsúgom, hogy néha inkább magamra zárom az ajtót, és takarítás helyett elmerülök egy újabb kalandban, egy kihagyott ebéd nem fog ártani a vonalaimnak,(na ugye a nasi nem számít:-))))).

Aztán főzés közben is tudok lapozni, Tiborom meg csodálkozik nagyokat, és csak nagyon ritkán panaszkodik, hoy odakozmált a kaja.Jaaa, és a kutyának is kell néha a meleg vacsi nem igaz?

Na jóóó,mielőtt elbúcsúznátok tőlem az első bejegyzés után, ne higyjétek, hogy teljesen zizi vagyok.Nem vagyok annyira gáz, hiszen megpróbálom maradéktalanul ellátni kicsi családomat.

Emma oviba jár, Tiborom dolgozik, ééés, unokaöcsém is nálunk lakik immáron két hónapja.

Szóval nem unatkozom, zajlik az élet.Megpróbálok a kihívásokhoz is pozitívan hozzáállni, nem befordulni, és sok érdekes bejegyzéssel szórakoztatni benneteket.

Marianna=Emmanyu