2011. október 14., péntek

30-31.hét és más finomságok

Pénteken voltam újra dokinál, Pupák szépen fejlődik, bár a doki alig találta meg hogyan fekszik, merre van keze-lába. Végül megtalálta, harántfekvéses.Buksija balra van, lábacskák jobbra, de a térdét-könyökét, miegymását én már mindenhol érzem.



Fizikailag jól vagyunk, de a sok gyógyszert, amit szednem kell, elég nehezen viselem.

Doki közölte, hogy ha kihúzzuk a 36. hétig, akkor már mindenképpen benn kell maradnom a kórházban, és jó lenne, ha csak a 38. héten születne meg a picúr.


Kicsit elkeseredtem, mert azt hittem, ha betöltöm a 36-ot, utána hamar megleszünk, bár egy jó hetet talán rá bírok húzni, és kiscsaládomat sem fogja nagyon megviselni az az 1-2 hét, amíg távol leszek.


Úgy számolgattam, november 26-án töltöm a 36-ot, így december első hetében, ha minden terv szerint alakul, gazdagabbak leszünk egy Kispupákkal.

Remélem a doki is osztja a véleményemet, és nem várjuk meg, amíg beindulnak maguktól a dolgok, mert az veszélyes lenne, mindkettőnkre nézve.


Ma azt mondta dr.Nagypapa(így neveztem el a kezelőorvosomat, mert benne jár a korban, és a stílusa is olyan, mint egy nagypapának), hogy a szülés/műtét maga nem lesz éppen egyszerű mutatvány a méhlepény miatt.
Még mindig rajta fekszik a méhszájon, és elég magasra felhúzódik a méhfalon. Rémülten kérdezem, hogy ugye nem akarja hosszában felvágni a hasamat?

Olyan rémesen gyógyulnak az olyan hegek, és bár nincs mutogatni való pocakom, azért nem szeretném, ha műtét után olyan lenne, mintha elöl hordanám a fenekemet!

Megnyugtatott, hogy a bikinivonalban fog vágni, de sokkal hosszabban kell vágni, mint Emmánál, és a méhemet pedig hosszában nyitja majd meg, ha.....ha....ha....ha...ha.

Ez a sok HA nem nevetés, hanem a feltételek.

Kezdek kicsit beparázni. Megint hullámokban tör rám az elkeseredés és a letargia, és néha hiába próbálom hessegetni, nem sikerül.

Azt még nem is feszegettem, hogy altatásban vagy érzéstelenítésben akarja-e megvalósítani, de abból viszont én nem fogok engedni, hogy a gerincemet böködjék altatás helyett.

Emmánál érzéstelenítésben ment a császár, és nagyon nem szerettem.Rossz élmény volt.

Az, hogy egyáltalán be tudták vezetni, Anettnak köszönhető, akinek szinte összetörtem a kezét. A másik dolog,amiért tartok az érzéstelenítéstől, hogy sokmindent éreztem műtét közben, köztük nem kis fájdalmat is, ami ugye elvileg kizárt, és a kísérő szöveg sem volt éppen felemelő

Ha lehet, ezt én most kihagynám.

Jobb lenne nekem az öntudatlanság, utána pedig a "megkönnyebbült" ébredés.
Persze igazán megkönnyebbülni akkor fogok, ha felébredek az altatásból, és apa azzal a hírrel fogad, hogy minden rendben ment, a baba ép és egészséges, és én is hamar rendbe fogok jönni.

Szurkoljatok nekem, mert f-é-l-e-k.Nem tudom eldönteni azt sem, hogy maradjak Mohácson, vagy menjek Pécsre, ahol ugye ott van a szuperül felszerelt klinika, csak éppen azt nem tudom, melyik orvoshoz forduljak bizalommal, így az utolsó harmadban.

Nem tudom, nem tudom, nem tudom.

Most még a kivárási szakaszban vagyok, hagyom a dolgokat a saját medrükben csordogálni.


Miután így kipanaszkodtam magam, jöhet egy kis dicsekvés is.


Emma a héten nagyon szépen és ügyesen viselkedett, örömmel ment az oviba, egy rossz szót nem szóltak rá, és itthon sem voltak nagyobb összezördüléseink.

Úgy látszik, tényleg csak ovikezdési stressz-szindrómája(hihihi ezt jól kitalántam nem?) volt a kincsemnek.

A héten minden az ősz körül forgott. Csodaszép díszeket készítettek,savanyítottak, zödséget főztek, gyümölcsöt kóstolgattak, és holnap még sütnek is!

Nem csoda, ha ebéd után úgy dől el a lányom, mint egy zsák.

Emma a savanyításra azt mondta, hogy keserítettek az oviban!Édes bogyócskám!

Már régen tettem fel képeket, ezt is pótolom:

Emma és Totó között nagy a szerelem, elválaszthatatlan barátok.Reggel Totó ébresztheti fel Emmát. Felvágtat az emeletre, megkeresi a takarók között, és a fülébe szuszog. Emma mindig mosolyogva ébred egy-egy ilyen ébresztő után, és már nem lehet rossz a napja.

Totó ugye nem szobakutya, de ennyi belefér.

Nagyokat szoktak hancúrozni, és nincs olyan dolog, ami ellen tiltakozna.Még azt is hagyja, hogy Emma babázzon vele, ami nem is olyan egyszerű, tekintve, hogy nagyobb, mint a leánykám.

Ennek ellenére olyan gyengéden bánik vele,még véletlen sem harapná meg!

Ahogy Emma növekszik, úgy fedezi fel, hogy apa is van a világon, nem csak anya. Egyre többet, és nagyobbat játszanak, bár a játékból eddig sem volt hiány.Most itt vannak a közös programok, amibe akár a közös alvás, éééés a közös wc is belefér(legalábbis a kép kedvéért). ---úúúúúúúúú szegény Emma----

Hétvégén volt a bólyi búcsú,rövid és tömör volt. Kacatok helyett póniztak egyet apával. Nem tudom eldönteni, kinek az arcán nagyobb a büszkeség!


Aztán itt van egy hétköznapi reggel nem hétköznapi reggelije. Emma nagyon örült ennek a kis kanyargós kiflinek:



Végére hagytam a büszkeségem, az én élő hajas babámat:

Szép ugye?

4 megjegyzés:

  1. Szép bizony! :))

    Mariann! Szabad félni, de ne nagyon! Bár azt hiszem, ezt könnyebb mondani, mint megtenni! Én mindenesetre nagyon-nagyon szorítok neked!
    Az ember lánya sajnos nem lehet elég okos, de azt hiszem (téged ismerve) meg fogod találni a megfelelő döntést! És csak magadra hallgass! Nem biztos, hogy a felszereltség pótolni tudja a bizalmat, és az ismerős orvost! De az is lehet, hogy ép a felszerelésre lesz szükség - bár ne legyen! Úgyhogy nem irigyellek! De minden jót, sok erőt kívánok! Puszi: Gabika

    VálaszTörlés
  2. Köszi, igyekezni fogok, bár már alakul a dolog, lassan dűlőre jutok!

    VálaszTörlés
  3. Emmanyu! Nagyon boldog névnapot kívánunk! Puszi és kitartás! Judit és Csabika

    VálaszTörlés
  4. Boldog névnapot kívánok! Szeretettel: Gabika

    VálaszTörlés