A minap Emma lányom megkért, játszak vele. Leültem hozzá, kezembe adott egy babát, meg pónilovacskát, és előadta a szitut. Én voltam a Belle, ő volt Aranyhaj. Nagylelkűségét tükrözi, hogy nekem adta imádott Belle hercegnőjét. Mindenem neked adom anya, csak játsz végre velem, gondolhatta magában.
Ontotta az ötleteket és a helyzeteket, a lehetséges szerepeket, én meg csak ültem, forgattam a babát, és csak óóóók meg ááák és izééék jutottak eszembe. Sehogy nem tudtam felvenni a mese és a játék fonalát.
Nem tudtam elengedni magamat, nem szárnyalt a képzeletem könnyű madara. Mikor? Mikor és miért felejtettem el játszani?
Most, ahogy itt ülök, lelki szemeim előtt felvillan a távoli mese-és fantáziaország, ahol Emma ül a képzelet arany madarán,és repül rajta.Én meg a földön állok,gyökeret ereszve, hiába nyújtózok nem tudom utol érni. Mint a mesebeli gonosz koboldok karomos ujjai, úgy húznak, tartanak vissza a mindennapok nehézségei. Nagyon kell küzdenem, hogy ne rántson magával a szürkeség, ne hagyjam hogy elnyeljen a bűvös mocsár, ami sietségből, kényszerből, beletörődésből, rohanásból, kapkodásból, csipetnyi közönyből és más "finomságokból" áll.
Talán még nem késő, hogy Emmába kapaszkodva visszatérjek a meséhez.Tudom, már soha nem lehetek teljes értékű Mesebirodalom lakó, néha kénytelen leszek visszatérni a "szürkevalóságosvilágba", de nagyon kell vigyáznom, hogy Emma még maradhasson, ne én legyek, aki visszahúzza őt,és ha én már nem is, de Dóri csatlakozhasson hozzá.
Emma tündérlányom viszi már a kicsit is.Öröm nézni, mikor elmélyülten játszik a két kicsi hercegnőm. Bármikor átváltoznak, amivé csak szeretnék.
Hogy mikor csatlakozott Dóri?Azt pontosan nem tudom,de azt igen,hogy mondja:Képzeld el!
Ez volt az első jel nekem,hogy elképzeli a mesét.
Most, ahogy ülök,tétova ujjakkal keresgélem a betűket,hogy tétova szavakká, majd mondatokká álljanak össze, most jut el az agyamig, hogy Emma mire vágyik igazán.
Nem édességre, nem egy újabb játékra,nem ruhára, nem cipőre, nem, nem másra, csakis rám vágyik.
Közeleg a karácsony, és a játékok mellett Emma mást is kapni fog tőlem.Díszes dobozba ugyan nem tudom csomagolni, de azt tudom, hogy egyik legnagyobb kincse lesz:időt kap tőlem. Időt, amit arra fogunk fordítani, amire csak akarja.
Bezárjuk az ajtót, nem fogok odaragadni a konyhához, nem lesz nagy főzöcskézés, vendégjárás/várás. Csak mi leszünk, és játszani fogunk. Amit csak akar.
Nem fogok veszekedni,kiabálni, nem fogom sürgetni.
Éééés, akkor talán, Meseország újra kinyitja nekem csodás kapuját!
