Nagyon gyorsan szaladnak a hetek, Dóra baba lassan 5 hónapos gombóc, Emmácska kis langaléta.
Tegnap a kis Pupákom először fordult meg segítség nélkül. Emma babám kicsit korábban tudta ezt, de az is igaz, nem volt olyan kis husi, mint a tesó.
Itt még nem is írtam, de van egy új családtagunk, Bernátnak hívják.Ő az új kutyusunk. Kis szőrgombóc, rakoncátlan, de okos.Nagyon gyorsan tanul, és imád kertészkedni.Ennek kevésbé örülök, hiszen az agyonpátyolgatott virágpalántáimat kóstolgatja.Pontosabban én eldugom őket, ő meg kiszedegeti, és naaagy büszkén hozza az ajtó elé.Bosszant, de mégis nevetek rajta.Ez az én természetem.
Múltkor Emmácska egy botot akart kidobnia medencéből, ami visszaesett. Épp szólni akartam, hogy inkább hozza ki, mert a fejére eshet,mikor....ugye mondanom sem kell....nagyot koppant a buksin.
Szegénykém visított, én meg......sajnos, de kacagnom kellett, mert olyan muris volt a helyzet. Ezt látva Emma sem esett nagyon kétségbe, hamar megvígasztalódott.
Oviban ezerrel készünek az anyák napjára.Nagyon titokzatos, csak" párszor" gyakorolta az éneket, és ahogy elkaptam pár szót belőle, nem tudom, hogyan fogom bőgés nélkül kibírni.Nem emlékszem(ó dehogyisnem) mióta élem át ilyen érzékenyen ezt a csodás ünnepet-az egyetlen ünnep, amit nem érzek tehernek-.Hihetetlen, hogy én is valakinek, valakiknek az anyukája vagyok, és én is a köszöntöttek közé tartozom.Két gyermekes anyuka vagyok.Vááááááááá, milyen fura, de el nem cserélném ezt a pozíciót a világ minden kincséért sem. Imádok velük lenni.Én édes kis porontyaim, értelmet adtak az életemnek.
Nincsenek rá szavak, milyen érzés az, amikor Dórika rám mosolyog,ahogy rám néz, és én vagyok neki a világ közepe, vagy amikor Emma vékony kis karjai a nyakam vagy a derekam köré fonódnak, vagy mikor hízelegni akar.
Hmmmmm...micsoda ajándék ez nekem.Jó, hogy velük lehetek.(szerecsére)
