Rend-ületlenül

Soha nem voltam az a rendmániás típus.Sosem tudtam rendet tartani magam körül, pedig nagyon igyekszem.
Amióta csak visszaemlékszem, mindig káosz vett körül. Olyan fajta, amit én zseniálisan átláttam, mindig(na jó, legtöbbször) megtaláltam, amire éppen szükségem van, volt.
Persze nagyon irigyeltem  például azokat a kollégista társaimat, akiknek szín,fazon, funkció, miegymás szerint voltak renszerezve a cuccai.
Ma meg azokat irigylem, akiknek makulátlan a a kertjük, a lakásuk, a lépcsőkön nem porszőnyeg ül, hanem valódi, vagy éppen úgy ragyog, mint nálam a tükör , a mosogatóban sosincs mosatlan edény, az ágy bevetve, a sarokban nincs vasalnivaló hegyekben,a mosógép nem üzemel naponta, vagy akár naponta többször, és még hosszan sorolhatnám.
Van olyan ismerősöm, akinél még a zokni is élre vasaltan,szín szerint szétválogatva, zoknirendezőben üldögél használatra várva....hahahaha
Mindig is Bree Van de Kamp szerettem volna lenni, de Susan Meyer lettem....:)
Nálunk úgy áll a dolog, hogy zoknit csak akkor párosítok össze, mikor már egy sincs a szekrényben, vasalni akkor szoktam, mikor már tényleg muszáj, és persze megy valami érdekes,és hosszó film is, amit vasalás közben nézhetek.
A csekkeket, számlákat egy dobozba gyűjtöm, és havonta egyszer, hó elején veszem elő, hogy rendszerezzem és befizessem őket.  a befizetett számlákat ugyanide teszem vissza, naná, hogy nem a számlalevélhez tűzve, takaros mappába rendezve. Naná, hogy folyton keresnem kell valamit. Naná, hogy még nagyobb rumlit csinálok.Naná, hogy ilyenkor mindig megfogadom, hogy ezentúl rendben tartom a papírokat.
Naná, hogy pénz terén is szétszórt vagyok.
Átlag keresetű pár vagyunk, átlagos viszonyokkal, de sosem tudom megmondani, pontosan mennyi pénz van a pénztárcámban-Párom is és én is itt-ott letesszük a zsebünk tartalmát. Fogadni mernék, hogy ha egyszer igazán rászorulunk, egész csinos összeget kukázunk majd össze kabátzsebből, táska mélyéről, ágy, fotel mögül, mellől.
Szüleink hiába mondják, hogy ne legyünk felelőtlenek, naná, hogy nem hallgatunk rájuk
A minap azonban súlyos leckét kaptam:
Levettem a számláról kettőnk fizuját, befizettem a számlákat, hazaszambáztam, zseton a táskába maradt. Másnap felvettem a táskát, voltam itt, voltam ott, vettem ezt, vettem azt, visszajárót csak bevágtam a táskába, és mentem tovább.
Aztán tegnap eszembe jutott, hogy be kéne tenni a pénzt a kasszába, nehogy elhagyjam. Akkor jött a koppanás, mikot nem találtam a táskában. őőőőő, bizti máshova tettem. Feltúrtam az egész konyhát, rendet raktam, kipucoltam, lemostam, úgy ragyogott a konyha mint régóta nem, de a pénznek nyoma sem volt.Kezdtem pánikolni, és kénytelen voltam Apastatisztát is beavatni. Kőkemény vallomás volt. Ellenkező esetben tuti leüvöltöttem volna a haját,ő nem kiabált, beállt segíteni a keresésben, végigkérdezte mikor, merre,hol, hogyan, de minél többször kérdezte, annál inkább nem tudtam válaszolni, belezavarodtam abba is, amiben addig biztos voltam.
Elhagytam?Elraktam?Egész éjszaka emésztettem magam. Reggel, új lendületet vettem, felkaptam a köntösöm, benyúltam a zsebébe, és ott volt a pénz.
Mikor tettem oda, és miért, csak halvány sejtelmem van róla.Hülye vagyok és kész. LECKÉNEK NAGYON JÓ VOLT. Tuti megtanultam, hogy felelőségteljesebben kezeljem a dolgainkat.
Red ügyében úgy vagyok, hogy igyekszem,minden nap nekiállok.  A lakás nálunk két aktív szintből áll, és a tetőtérből, ami most még lakatlan.(leszámítva pár denevért a lambéria és a tető között).
A földszinttel szoktam kezdeni, hogyha valaki betéved, nehogy kiforduljon a rumli láttán. Az emelet marad későbbre, oda úgyse mennek fel a látogatók, jó esetben. A gyerekeket mindig magam köré gyűjtöm, hogy szem előtt legyenek, így mire azt mondanám, hogy na, akkor készen vagyunk, mehetek tovább, igazából kezdhetem előről, mert rajzoltak, ragasztottak, főztek, sütöttek, közben kicsit ettek, ittak, az ennivaló leesett, kiszórdódott, szétmaszatolódott, az innivaló naná, hogy kifolyt, lecsöpögött.
Feltöröljük Anyabanya!
Na, most jutott az ablakra, szekrényre, hűtőre is 88 és 120cm közötti magasságban.Időközben megérkezik apa is, mert ugye elrohant a délelőtt(Jesszus, nem is csináltam semmit! csak mostam, főztem, takarítottam,mosogattam, bevásároltam, dajkáltam,békebíróskodtam, most jöhet az ebédeltetés), jött ebédelni.
Ebéd kioszt, anyabanya is odaülne, de tutira kell még valami:anya, ez nem az én poharam, anyaaa, én a kék tányért kérem nem a zöldet, anyaaaa ne malackás szalvétát adj, hanem tigrisest, anyaaa, nem tudom összevágni a husit, anyaaaaaa, megütütt,megcsípett, elvette, kiborult a hamim(ohóóó, van nekem egy automata takarítógépem:A BLÖKI :))..
Aztán meglepetten néznek, mikor kiakadok, hogy megint hidegen ehetek, vagyis csak szeretnék, mert gyerek2 feje a tányéron kopog, elalszik lassan, na majd legközelebb...
Ebéd után műszak 2: mosogatás, pakolás, söpör, feltakarít.
Szusszannék, de gyerek1 ilyenkor igényt tart anyabanyára, anya játszunk!
Ilyenkor elhessinteném, de nincs szívem, fene viszi a rendet, játszunk!
Gyerek 2 ébredése után uzsi, séta, miegymás,takarítást majd később.
Este aztán nekiállok, rendet rakok,elpakolok. 11 felé kész is vagyok. Mondom, KÉSZ!!!!! vagyok...
Reggel kezdődik előről. Ismerős?

Karácsonyi miegymás

November végén elkezdem utálni a naptárt, ahogy közeleg az advent, a visszaszámlálás. Utálom, ahogy már december elején elöntenek mindent a karácsonyi díszek, a karácsonyi fények. Úgy érzem  erőszakot követnek el rajtam, ahogy rámerőszakolják a karácsonyfílinget, ami sehogy sem akar rám ragadni.Pedig próbálom.
Minden évben megpóbálom megvalósítani a tökéletes karácsonyt, már csak a gyerekek miatt is. Olyat, amilyenre majd boldogan emlékeznek vissza.
Mindig olyat szeretnék, amilyet a média belénk éget. Csillogó, idilli.  A kert, a lakás fényárban, díszektől roskadozva,mézeskalács illattal, ahogy az kell. Anyuka, apuka békés, boldog mosollyal az arcukon nézik a gyerekeket, ahogy bontogatják az ajándékokat. Az asztal roskadozik a sok finomságtól, körülötte  nagy család, ahol mindenki csinos és jólfésült, mindenki szeret mindenkit, nincsenek felszín alatti szurkáslódások, csak áhitat és béke a szívekben.
A lakás öntisztuló, ahogy az edények is, és nekem semmi másra nincs gondom,csak arra, hogy szép legyek, ahogy a mesék és filmek tündéri anyukái.
Ehelyett van  a rideg valóság, az antiperkeftség.
A lakás romokban,ahol két 6 éven aluli a lakberendező, az ablakon a díszítést a maszatos kis kézlenyomatok adják.
Anya persze küzd keményen, felaggatja a díszeket, girlandot varázsol az ajtó fölé, igaz hogy három darabból áll, mert gyerek1 és gyerek2 összeveszett rajta, de ki látja ezt.  A rajt levő csillag egyik lába letörött,mert anya a pihe súlyával rálépett, de volt otthon pillanatragasztó.Igaz, hogy az ujjlenyomatomat eltüntette, de csillag lába a helyén, és a csillag is felkerült  a girlandra.
Karácsonyi matricák az ablakon, már amelyiket gyerek2 nem érte el, és nem akarta folyton a kutya hátára ragasztani.
Papír csillagokat is vágtam ki, persze gyerek1 és gyerek2 segítségével, de olyan szépek lettek, hogy inkább nem tettem ki őket.jött a jól bevált öntapadós.Szigorúan este, és szigorúan a két ablak közé, amit szorgos ujjak nem tusnak leszedni. Pipa!
Mézeskalácsot is sütöttem, sok adagot. Az első adag gyönyörű lett, csak éppen betonkemény, mert kifelejtettem a szódabikarbónát, de a Blöki örömmel rágcsálta őket!A második adag szuper puha és omlós lett, csak ronda, mert nem volt türelmem cukrot darálni.Minek a por, jó lesz a másik is nem?Cukor, cukor. Hát nem, mert nem olvadt el a cukor, és jó rücskös lett a tetejük. No,de Antiperket Anya nem ijed meg ilyenkor, jöhetett a jól bevált cukormáz, csokimáz.Igaz, hogy a lámpa is ragadt a csokitól, cukortól, de elkészültek.
Megengedtem gyerek1-nek, hogy vigyen belőle az oviba. Én dolgozni voltam, mama felügyelte a mennyiséget, amit vitt.Hagyott otthon két, azaz két egész, azaz háromnegyed darabot, mert azok töröttek voltak....öööööö.
Perket mami módra az ajándékok már novemberben becsomagolva várnák a perket karácsonyt.Idén, megpróbálva létre hozni a tökéletes karácsonyt, én is megvettem előre az ajándékokat, még a dömping előtt. Na jóóó, egy részét.
Gyerek2-vel könnyű dolgom van, mindennek örül, bármi legyen is az, gyerek1 már macerásabb, hetente változtatja a listát, ami persze egyre hosszabb lesz.
Idén pónit kért, ami beszél, és csillog-villog, és köpenye is van, és valami kimonthatatlanulmegjegyezhetetlen neve van. Anya beszambázott a boltba, célirányosan kinézte a pónis polcot, és megdöbbenve látta, hogy a vágyott játék 3 példányban is kapható.Na most akkor melyik is legyen?Lekapja a neki leginkább tetszőt, hogy húúú, ez milyen gyönyörű, milyen szép, és én mennyire örültem volna neki.
Aztán egy napon kezébe akadt egy mülleres katalógus, benne vigyorog egy póni. Gyerekem visítva hozza elém:
-Anyaaaaaaaa, ilyet akarok!!!! Naná, hogy mellé nyúltam.
Gyerek2-nek dec 9én van a szülinapja,elszaladtunk vásárolni,és a játékosztályon kószáltam vagy egy órát, mire leemeltem neki egy jó kis gyurma készletet, meg gyerek1nek egy apróbb játékot, és karácsonyra egy monsterhigh-os társast, amit feldobtam a szekrény legmagasabb polcára. Naná, hogy kiszúrta. Gyorsan kicseréltem egy másik társasra, hogy az volt ott, de nem sikerült meggyőzni.
Ennek ellenére nagyon örült neki ma reggel. A póni láttán viszont majdnem sírt, mert nem ezt akarta.
A fészkes fenébe, hogy miért kellett nekem előre megvennem! Annyira rosszul esett nekem is. Megpróbáltam győzködni, hogy ilyen volt az újságban, meg ez mennyire szép, de nem igazán sikerült.
A nap folyamán azért mindenhova vitte magával, puszilgatta, de...
A karácsonyi lelkesedés azért mára leeresztett bennem, mint egy lufi. Megvettem egy csomó kaját, elterveztem a többfogásos vacsit, összeállítottam a vendéglistát, aztán semmi nem jött össze: anyumék nem akartak eljönni, otthon maradnak, sóginőmék sem lelkesedtek a családi összeröffenésért, én sem erőltettem.
Így tegnap halat ettünk, gyorsfagyasztottat, ma rántott husi volt,meg őzgerinceben sült baconos csirke, párolt zöldség, rizs, krumplipüré, holnap maradék. Antiperfekt mai pedig kulcsra zárja az ajtót és pizsiben tévézünk, játszunk, eszünk és játszunk, tévézünk.
Ennyit a nagy idillről, az igyekezetről, de szerencsére már csak egy napot kell túlélnem! Aztán jövőre majd megpróbálok tovább fejlődni. :)