30-31.hét és más finomságok

Pénteken voltam újra dokinál, Pupák szépen fejlődik, bár a doki alig találta meg hogyan fekszik, merre van keze-lába. Végül megtalálta, harántfekvéses.Buksija balra van, lábacskák jobbra, de a térdét-könyökét, miegymását én már mindenhol érzem.

Fizikailag jól vagyunk, de a sok gyógyszert, amit szednem kell, elég nehezen viselem.

Doki közölte, hogy ha kihúzzuk a 36. hétig, akkor már mindenképpen benn kell maradnom a kórházban, és jó lenne, ha csak a 38. héten születne meg a picúr.

Kicsit elkeseredtem, mert azt hittem, ha betöltöm a 36-ot, utána hamar megleszünk, bár egy jó hetet talán rá bírok húzni, és kiscsaládomat sem fogja nagyon megviselni az az 1-2 hét, amíg távol leszek.

Úgy számolgattam, november 26-án töltöm a 36-ot, így december első hetében, ha minden terv szerint alakul, gazdagabbak leszünk egy Kispupákkal.

Remélem a doki is osztja a véleményemet, és nem várjuk meg, amíg beindulnak maguktól a dolgok, mert az veszélyes lenne, mindkettőnkre nézve.

Ma azt mondta dr.Nagypapa(így neveztem el a kezelőorvosomat, mert benne jár a korban, és a stílusa is olyan, mint egy nagypapának), hogy a szülés/műtét maga nem lesz éppen egyszerű mutatvány a méhlepény miatt.
Még mindig rajta fekszik a méhszájon, és elég magasra felhúzódik a méhfalon. Rémülten kérdezem, hogy ugye nem akarja hosszában felvágni a hasamat?

Olyan rémesen gyógyulnak az olyan hegek, és bár nincs mutogatni való pocakom, azért nem szeretném, ha műtét után olyan lenne, mintha elöl hordanám a fenekemet!

Megnyugtatott, hogy a bikinivonalban fog vágni, de sokkal hosszabban kell vágni, mint Emmánál, és a méhemet pedig hosszában nyitja majd meg, ha.....ha....ha....ha...ha.

Ez a sok HA nem nevetés, hanem a feltételek.

Kezdek kicsit beparázni. Megint hullámokban tör rám az elkeseredés és a letargia, és néha hiába próbálom hessegetni, nem sikerül.

Azt még nem is feszegettem, hogy altatásban vagy érzéstelenítésben akarja-e megvalósítani, de abból viszont én nem fogok engedni, hogy a gerincemet böködjék altatás helyett.

Emmánál érzéstelenítésben ment a császár, és nagyon nem szerettem.Rossz élmény volt.

Az, hogy egyáltalán be tudták vezetni, Anettnak köszönhető, akinek szinte összetörtem a kezét. A másik dolog,amiért tartok az érzéstelenítéstől, hogy sokmindent éreztem műtét közben, köztük nem kis fájdalmat is, ami ugye elvileg kizárt, és a kísérő szöveg sem volt éppen felemelő

Ha lehet, ezt én most kihagynám.

Jobb lenne nekem az öntudatlanság, utána pedig a "megkönnyebbült" ébredés.

Persze igazán megkönnyebbülni akkor fogok, ha felébredek az altatásból, és apa azzal a hírrel fogad, hogy minden rendben ment, a baba ép és egészséges, és én is hamar rendbe fogok jönni.

Szurkoljatok nekem, mert f-é-l-e-k.Nem tudom eldönteni azt sem, hogy maradjak Mohácson, vagy menjek Pécsre, ahol ugye ott van a szuperül felszerelt klinika, csak éppen azt nem tudom, melyik orvoshoz forduljak bizalommal, így az utolsó harmadban.

Nem tudom, nem tudom, nem tudom.

Most még a kivárási szakaszban vagyok, hagyom a dolgokat a saját medrükben csordogálni.

Miután így kipanaszkodtam magam, jöhet egy kis dicsekvés is.

Emma a héten nagyon szépen és ügyesen viselkedett, örömmel ment az oviba, egy rossz szót nem szóltak rá, és itthon sem voltak nagyobb összezördüléseink.

Úgy látszik, tényleg csak ovikezdési stressz-szindrómája(hihihi ezt jól kitalántam nem?) volt a kincsemnek.

A héten minden az ősz körül forgott. Csodaszép díszeket készítettek,savanyítottak, zödséget főztek, gyümölcsöt kóstolgattak, és holnap még sütnek is!

Nem csoda, ha ebéd után úgy dől el a lányom, mint egy zsák.

Emma a savanyításra azt mondta, hogy keserítettek az oviban!Édes bogyócskám!

Már régen tettem fel képeket, ezt is pótolom:

Emma és Totó között nagy a szerelem, elválaszthatatlan barátok.Reggel Totó ébresztheti fel Emmát. Felvágtat az emeletre, megkeresi a takarók között, és a fülébe szuszog. Emma mindig mosolyogva ébred egy-egy ilyen ébresztő után, és már nem lehet rossz a napja.

Totó ugye nem szobakutya, de ennyi belefér.

Nagyokat szoktak hancúrozni, és nincs olyan dolog, ami ellen tiltakozna.Még azt is hagyja, hogy Emma babázzon vele, ami nem is olyan egyszerű, tekintve, hogy nagyobb, mint a leánykám.

Ennek ellenére olyan gyengéden bánik vele,még véletlen sem harapná meg!

Ahogy Emma növekszik, úgy fedezi fel, hogy apa is van a világon, nem csak anya. Egyre többet, és nagyobbat játszanak, bár a játékból eddig sem volt hiány.Most itt vannak a közös programok, amibe akár a közös alvás, éééés a közös wc is belefér(legalábbis a kép kedvéért). ---úúúúúúúúú szegény Emma----

Hétvégén volt a bólyi búcsú,rövid és tömör volt. Kacatok helyett póniztak egyet apával. Nem tudom eldönteni, kinek az arcán nagyobb a büszkeség!

Aztán itt van egy hétköznapi reggel nem hétköznapi reggelije. Emma nagyon örült ennek a kis kanyargós kiflinek:

Végére hagytam a büszkeségem, az én élő hajas babámat:

Szép ugye?

Október elején

Múltkor poénosra vettem a témákat, most kicsit komolyabban írok a lelkemről, mindennapjaimról, bajaimról, estébé-estébé.

Egyre nehezebb, egyre bálnásabb vagyok, kezd minden szó szerint terhes lenni.
Pupák szépen növöget, ereje is egyre nagyobb. A ficánkolásai sokszor már nem csikizősek, hanem fájdalmasak. Pörög -forog szegénykém, de nem igazán találja a helyét.
Múlt héten voltam ellenőrzésen, akkor éppen keresztben feküdt.
Emma rendelésére képet is kértem, egész jól sikerült. Igaz, kicsit E.T. kinézete van. Ó te jó ég, remélem nem raboltak el!!!!
Szombaton délután az ügyeleten is jártunk, mert beijedtem, hogy elment a nyákdugó. Szerencsére nem így történt, a méhszáj még mindig zárt, így nem kellett benn maradnom, bár egy rakás gyógyszert kell szednem. Apa meg is jegyezte, hogy olyan , mintha a jövőt látná,(idős nénike, szatyornyi bogyó.....beeee-ez egy nyelvöltés volt apának!!!!!)
elgondolkodtam azon, hogy van-e értelme ennek a sok gyógyszernek, mert a mellékhatások nem túl kellemesek, és vajon, nem ártok -e a babának. A mérleg másik serpenyőjében viszont az van, hogy mi van akkor, ha nem szedem be, és a baba előbb megszületik,vagy más baj történik. Így a mérleg a beszedés felé billent.
Igyekszem sokat pihenni, és ahogy nő a pocakom, már nem is esik olyn nehezemre fekve maradni.
A héten előkészítettem a kicsi első pakk ruháját, csupa pirinyó zsebkendő!Olyan picikék, el sem hiszem, hogy Emma annó ezeket hordta, hiszen ma már a karja sem fér bele!
Emma lelkesen segédkezik az előkészületekben, ami leginkább abból áll, hogy amit én szépen kimosok, kivasalok, azt ő lassanként elcsaklizza, hogy felöltöztesse a Flóra babáját,(meg a Bernátot, a Benőkét, Lujzást, Cicát, Copfost, Macit,nyuszit....szóval az összes szóba jöhető barátját).. Én pedig, amikor nem látja, visszacsempészem őket a dobozba.

Emma a felszínen jól viseli a változásokat, melyek az elmúlt hónapokban történtek, de a felszín alatt szegénykém fortoyg, hogy anya nem veheti fel, nem törődik vele annyit, mint korábban, pedig, nagyon-nagyon igyekszem megkönnyíteni számára a dolgokat.

Önhibámon kívül is elfogy néha a türelmem, és kiabálok vele, vagy megbüntetem,mert olyan, mintha a viselkedésével direkt kiprovokálná a büntetést.

Mostanában ő is egyre hisztisebb, undokabb, szemtelenebb és kezelhetetlenebb.
Az oviban is oda-odacsap a nagyobb gyerekeknek, dobálja a cipőjét, nem akar részt venni a csoport munkájában. Óvónénije szerint így vezeti le a feszültséget, ami benne tombol, hiszen új csoportba került, új szokásokkal, új gyerekekkel, és ehhez jön még az itthoni helyzet.

Nem tudom, hogyan kezeljem a dolgot, ráhagyni nem szeretném, mert az eddigi munkám veszne kárba, bántani sem szeretném, úgyhogy ha van valakinem jó ötletet, ossza meg velem, mert el vagyok keseredve.

Olyan rosszul esik, mikor egy-egy összecsapás után Emma azt mondja, anya rossz, anya gonosz, és látom, ahogy szinte menekül a közelemből, mintha nem is hallaná, amit mondok.
Rosszul esik, hogy velem nem kacag olyan felszabadultan, mint korábban, és nem tudok vele rohangálni, hintázni, sétálni. Marad a kirakó, a babázás, tévézés, fekvés, de ez neki kevés.
Apával hancúroznak, én pedig irigyen figyelem őket.

Szóval, ,most sóhajtok egy nagyot, és ezzel megpróbálom kifújni magamból a negatív gondolatokat, és arra koncentrálok, hogy hamarosan megszületik a kis Pupák, és helyre rázódunk minden szempontból.



Könyvajánló!

Olvasni szerető Olvasóinknak szívből ajánlom Diana Gabaldon: Outlander című 940 oldalas kis szösszenetét.
Imádtam az első oldaltól az utolsóig. A moly.hu -n a következőt írják róla:

Felülmúlhatatlan történetszövés, feledhetetlen jellemrajzok, részletes történelmi háttér – Diana Gabaldon munkájában mindez megtalálható. Ez a regénysorozata nem csak New York Times Bestseller lett, de a kritikusok javának elismerését is elnyerte amellett, hogy olvasók millióit ejtette rabul.
Az első kötetben, amelyben minden elkezdődik, két kiemelkedő karaktert ismerünk meg, Claire Randallt és Jamie Frasert ebben a szenvedélyes, történelmi háttérrel átitatott regényben, amiben a kaland a kortalan szerelemmel párosul…
1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön…Urunk 1743. évében.
Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet…továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.

Nos, akkor mára ennyit szántam, Melinda, Gabika, ragadjatok könyvet!