Hisztis, de imádnivaló

Mai bejegyzésem főszereplője nem más, mint Emmadívaprimadonnanaivakomika!
Mint az közismer, rendkívül türelmes vagyok(csak sorba állni ne kelljen), de  néha azért elszakad a cérna.
Leginkább akkor, mikor Emma jelentéktlen dolog miatt végigordítja a délelőttöt.Annyira bele tudja élni magát, hogy már nem is tudja, mi váltotta ki a hisztit, csak épp nem tudja hogyan hagyja abba.
Legtöbb esetben tudom kezelni a helyzetet-Tipikus vízöntő gyerek, csak a türelem,a  megértés, halk szó tudja kizökkenteni.
De amikor anya is hisztis, akkor bizony nincs halk szó és türelem!
A minap azon kezdte, hogy villanyt akart kapcsolni ragyogó napsütéses időben.Nemet merészeltem mondani.
Több se kellett neki, volt ott minden.Próbáltam nem tudomást venni róla, de egyre jobban belendült.
Elkövettem az első hibát,engedtem neki.Ez sem volt jó, ment a hiszti tovább.
Arra gondoltam, elviszem, megfürdetem, hátha kizökken, és helyre áll a rend.
Helyette, kiugrott a kádból, elzárta a csapot, és ordított tovább.
Erre már apa is besokallt, azt mondta, nem kényeztetés kell neki, hanem egy kis hideg víz.Eredmény?
Még mindig ordít, csak most már azt is, hogy megfagy, és hogy most biztos beteg lesz.
Arra is volt esze, hogy két-három áltüsszentést is produkáljon!
Kivettem, megtöröltem, próbáltam hatni rá:semmi.
Aztán elfogyott a türelmem, és bizony odasóztam a fenekére.(hiba, nem hiba?).
Láss csodát, a hiszti tovaszáll, hüppögéssé szelidül.
Nem hiszem,hogy fájt neki, hiszen az én köntösömbe volt becsavarva, de az én lelkem darabokra hullt.
Legszívesebben én is sírva fakadtam volna.
Talán az is hiba, hogy utána ölbe vettem, és szépen megnyugodtunk, de  az egész napom odalett.
Nagyon szeretem, de néha megőrülök tőle.
Természetesen kikértem a nálam tapasztaltabbak véleményét is. Dédi azt mondta, inkább ő sírjon most, mint később én, másrészt még a kutya is megrázza a kölykét, ha rosszat tesz.
Anyám egyet értett, csak az én hülye, érzékeny lelkem......
Előre félek, mi lesz később, hogyan fogom megregulázni, hiszem már most visszabeszél, szájal, másra nem hallgat, mindig azt mondja, csak anyának fogadok szót,makacs a végtelenségig, mégis imádom, mégis levesz a lábamról, mikor körém fonja a vékony kis karjait, megszeretget. Ha tudja, hogy rosszat tett, csücsörít a szájával, és akkor is odanyomja a pusziját, ha akarom, ha nem, virágot hoz nekem.
Elképesztő, hogyan dolgozik a figyelmemért.
Minden rendetlensége mellett is imádom, mert okos és jó kislány(az esetek többségében).
Próbálom megérteni, hogy mit és miért  csinál, és aszerint megítélni a cselekedeteit.Tudom, nem könnyű neki, hogy tesója született, és nem csak rá figyelek, de igyekszem kompenzálni.
Azt szeretném, ha szép gyermekkort adhatnék neki, amire szívesen emlékszik majd vissza, de azt is szeretném, ha sikerülne egy olyan  biztos alapot adni neki, amelyre majd bátran építhet, már ami a jellemét illeti.
Összefoglalva, és nagyon képletesen:
Nyesegetem, formálgatom,a kis csemetémet, hogy az élet viharai ne tudják majd megtépni.Ez néha fáj,  de erősebbé tesz.Ez a lényeg!