Kórházi helyzetjelentés 23.nap-A simogatás ereje

Immár huszonhárom napja tart a kényszerű fogságom. Azt hittem ezt az állapotot már nem lehet fokozni, de tévedtem, lehet. ma reggel pisi-nap volt, azaz reggel fél hétkor súlymérés, és a vizelet ellenőrzése van porondon.Álmos fejjel, összegyógyult szemmel, nehéz a koncentráció. Mariannka rálépett egy tócsára(alattomosan kilöttyentett pipi........),elegantos sasszé, jajjgatás,és tapasztalhattam, milyen érzés lehet az, amikor vkit tökön rúgnak.

Annyira fájt az ágyékom, hogy legszívesebben elbőgtem volna magam. Később éltem is vele, mert kis pihenés után bizony széttcsúsztam, mint egy diszpláziás kutyus. egész nap nyomtam az ágyat, és most estére egy panadollal és egy forró zuhannyal a hátam mögött éreztem annyi erőt magamban, hogy kiüljek, és beszámoljak az újdonságokról.

Oké, ez nem sok hír, de beszűkült kis életemben nagy esemény ez is.

Hogy miért adtam a simogatás ereje címet?Mert baromira jól esik az ápoló személyzet maximáliasan pozitív hozzáállása. Tényleg nagyon kedvesek és segítőkészek,nem csak a testet, a lelket is ápolják, ha arra van szükség.Egy karsimi, vagy segítő kéz...hmmm.
Már nem sírdogálok olyan sokat(napi eggyel is beérem.....), de vannak dolgok, amik még mindig kibillentenek a lelki egyensúlyomból.
Például az, hogy holnap lesz Emma neve napja, és és nem lehetek vele. Elszorul a torkom akkor is, mikor a telefonban hallom, hogy sír, és én nem tudom magamhoz ölelni.
Azzal vígasztalom magam, hogy már csak napok vannak vissza, legalábbis én így tervezem. Minden nap mantrázom magamban, hogy jövő héten, én pedig szülni fogok!Ennek így kell lennie!!!!!
Szorítsatok, hogy így legyen, mert már nagyon elég az ittlétből!