Húsvét, és más csemegék

Szégyen és gyalázat, egy egész hónapra képes voltam eltűnni.A tavaszi fáradság engem is maga alá gyűrt, most kezdem összeszedni magam.
Milyen igazságtalanság, hogy a gyerekek kimeríthetetlen energiájára ez sincs hatással. Legalábbis Emma szájára biztosan nincs. Olyan szöveget ereszt el, hogy sokszor le kell ülnöm, mert hanyatt esnék tőle.

Egyik este éppen banya-énem volt felszínen, és leüvöltöttem a család fejét, senki nem maradt ki a szórásból, Emma sem.

Kicsi lányom mellkasa elé kapja a kezét,kétségbeesett tekintet:

Anya, ne kiabálj, mert fívinfaktust kapok rögtön!

Én csak lekuporodtam pici lányom elé, öleltem, csókoltam ahogy tudtam,mert olyan átéléssel tudta mondani, hogy azt a pici szájat meg kellett zabálni!

Anyukámnál volt Emma, és kiültek a napra, ahol Emma, mint egy koravén kis matróna, figyelmeztette a mamát:

Mama, vigyél be a napról, mert rögtön felmegy a vérnyomásom!

Számtalanszor mondom neki, hogy ne nyelje le a rágót, mert nem kap többet, mire ő:

Anya, nem én voltam, csak a nyelvem lelökte!

Szegénykémet betegség kerülgette, (húú, de régen volt beteg, épp csak ez hiányzott), és a Húsvét ennek jegyében telt el.
Édesség helyett gyógyszerrel tömtem a gyereket, hogy lemenjen a láza, elmúljon a köhögése.

Esti teázás a babakonyhában....

Enni semmit nem akart, inni szerencsére annál többet. Egy hét kellett ahhoz, hogy kilábaljon belőle, de közben megfertőzte apát is, úgyhogy két oldalról kaptam az "áldást", de ez idáig állom a sarat, remélem nem kiabáltam el!

Húsvétkor leginkább a pihenés, fekvés és lazítás volt középpontban, no meg a nyuszik, melyeket kölcsönbe kaptunk pár napra. Emma nagyon örült nekik, vígan etette őket, és ha nem figyeltünk volna eléggé, bizony még csokival is megetette volna a kis szőrgombócokat.

Nagyokat sikongatott, mikor a nyuszik elvették tőlük a szénát, répát.

A "piszkos munka" terrrmészetesen rám maradt megint. A család addig nyuszit simogatott, amíg én almot pucolhattam...azt hiszem , nem bántam, mikor elköszöntek a tapsifülesek....

Idén kicsit kreatívkodtam, és a gyerkőcök nem zacsiban kapták az édeséget,hanem ilyen helyes kis répákban:

Emma névnapjára készítettem egy tortácskát, hogy bevigyük az oviba, de reggelre meggondolta magát, és azt mondta, anya majd ha haza értem megesszük jó? Inkább nasit vigyünk be.

Nem tudtam eldönteni, hogy bóknak vegyem-e vagy sértésnek. Annyira tetszik neki, hogy nem akarja megosztani a társaival, vagy éppen nem tetszet....
Bízom benne, hogy az első verzió, mert nekem tetszik.

A következő tortánál már újítanom kell,mert a baba kezd uncsi lenni.Mivel katica a jele, megpróbálozom majd azzal is, és ha van ötletek, szívesen várom őket!!!!

Nagy szezonja van nálunk az epernek, Emma minden nap kiballag a kertbe, és úgy vadássza őket, mintha kincseket keresne, de végül is azok nem? Majd jövőre kérvényezzük hogy az legyen a jele, ugyanis megkaptuk a csoportbeosztást.

Apával osztottunk-szoroztunk, míg kiválasztottuk a csoportot, de a vezető óvónéni azt mondta, hogy az összes bölcsis egy csoportba fog kerülni, nem keverik őket a nagyobbakkal.
Aztán múlt héten mégiscsak azt a hírt kaptuk, hogy a 3 évet betöltöt gyerekeket vegyes csoportba teszik.

Emma pont hallotta, hogy tájékoztatnak minket erről. Legörbült a cseresznye-szája, sírás remegett a hangjában, mikor azt mondta: Anyaaa, akkor most ki kell kérni az áhágyneheműűmet iiiis.

Alig tudtuk megvígasztalni, hogy nem most kell elmennie, még sokáig itt lesz, ebben a csoportban, és csak akkor megyünk a másikba, mikor hullani kezdenek a levelek.

Délután átmentünk az új helyre, bemutatkoztunk az új óvónéniknek, Emma felmérte a terepet, és úgy vettem észre, tetszett neki, mert amikor nagyon fújt kinn a szél, kinézett, és azt mondta: Anya hullanak a levelek a fáról, akkor most az új csoportba megyünk ugye?

Remélem jó lesz, és örülök, hogy a kis prücsköm is örül!